Így kívánhatjuk kevésbé a zsíros ételeket

A kutatók szerint van rá mód, hogy anélkül alakuljon ki a jóllakottság illúziója, hogy ettünk volna a zsíros ételekből. De ehhez az akaraterőnkre is szükség lesz.

Pizza, hamburger, sült krumpli és sült csirke. A legtöbben tudjuk, hogy ezek egészségtelen ételek, épp ezért tartózkodnunk kellene a fogyasztásuktól - az illatuk viszont igen csábító. A kutatók szerint éppen ez a probléma kulcsa és egyben a megoldás is. Az illat .

Becsaphatjuk az agyunkat

A Floridai Egyetem kutatói nemrég publikálták friss tanulmányukat, amelyben azt írják: ha két percig szagolgatjuk a zsíros ételeket, csillapíthatjuk az étvágyunkat. Így ugyanis jóllakottnak és elégedettnek érezhetjük magunkat anélkül, hogy több száz kalóriát fogyasztottunk volna el. Azért ők sem tagadják, hogy ehhez jelentős akaraterő szükséges - de azt állítják, hogy működik a dolog.

hamburger, zsíros étel, illat, sült krumpli, agy, jutalom központ
Egyszerű trükkel máris nem kívánjuk annyira a hamburgert (Fotó: 123rf)

Méghozzá azért, mert agyunk nem tud különbséget tenni a hosszabb ideig végzett szagolgatás és a tényleges elfogyasztás között. Szóval, a kétperces szimatolás után úgy fogjuk érzékelni, mintha tényleg ettünk volna zsírosabb kedvenceinkből. És könnyen előfordulhat, hogy a két perc letelte után végül nem ezeket kívánjuk , hanem valami sokkal egészségesebbet - mondjuk, némi gyümölcsöt.

Miért választunk végül egészségesebb falatokat?

A tudósok egy kísérletsorozat eredményeivel is alátámasztják mindezt. A tesztek során egy iskolai menza és egy szupermarket vásárlóit tették ki különböző illatoknak. Volt, ahol alma- vagy eperillatot lehetett érezni, máshol pizza- vagy csokis keksz aromája töltötte meg a levegőt.

Az eredményeket összegezve a kutatók azt tapasztalták, hogy akik kevesebb mint fél percig érezték az egészségtelen finomságok illatát, azok megkívánták, és nagyobb valószínűséggel választották ezeket, míg akik két percig szagolták a zsíros falatok aromáit, inkább almát vagy epret vásároltak.

Miért kívánunk meg egyáltalán bizonyos ételeket? És mit jelent az, ha valami konkrét dolgot kívánunk? Mutatjuk!

Persze, a gyümölcsök illata is hat ránk, de agyunk nem úgy van "bedrótozva", hogy jutalomközpontja ezeket is jutalomnak érzékelné, a zsíros ételeket viszont annál inkább annak tekinti. Viszont - mint ez a tanulmány is állítja - a telítődést hamar el lehet érni.

Forrás: news.com.au

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!