Ez történik, ha kihagyunk egy étkezést

Az elmulasztott étkezések hatására sokkal nagyobb eséllyel tudjuk túlenni magunkat, állítják kutatók, és pontosan úgy viselkedünk ebben a tekintetben, mint az egerek.

Gyerekkorunkban valószínűleg sokszor elmondták nekünk, hogy ne hagyjunk ki egy főétkezést sem, mert egészségtelen, aztán felnőttünk és rájöttünk, hogy néha a határidők miatt az étkezéseket is el kell halasztanunk. Vajon milyen következménye lehet mindennek?

A The Ohio State University, egerekkel folytatott kísérletek nem kecsegtetnek semmi jóval. A kutatók először egy napig nem adtak enni az állatoknak, majd teleetették őket. Miután egy hétig ismételték ezt a két fázist, azt tapasztalták, hogy az egereknek teljesen megváltozott az anyagcseréje és pocakot növesztettek – illetve ennek egereknél tapasztalható megfelelőjét. Meglepő módon az egy hét eltelte után az egerek valamelyest lefogytak, ezt a súlyt viszont újra felszedték, a hízást pedig hasukon lehetett tapasztalni.

A hosszabb ideig, 2-4 napig tartó koplalás vagy böjtölés beindíthatja az új immunsejtek termelődését, felgyorsíthatja a régi, károsodott sejtek eltávolítását, emellett megvéd a kemoterápia káros mellékhatásaitól is. Olvasson tovább! A kontrollcsoporthoz képest, mondják a kutatók, a feszítettebb tempóban étkező egerek ugyanannyit nyomtak, de mivel több haszsírjuk volt, ezért nagyobb volt az esélyük a 2-es típusú cukorbetegség, illetve a szívproblémák kialakulására. A sokszor ismételt böjtölés és túlevés hatására ugyanis inzulinrezisztencia és magas vércukor alakult ki az egerek szervezetében: amikor pedig túl sok cukor halmozódik fel a szervezetben, az a cukrot zsírként fogja eltárolni.

Mindennek hatására Martha Belury, a kutatás vezetője az emberi étrend átalakításán kezdett el gondolkodni. Az egereknél tapasztalható jelenségek rávilágítottak szerinte, hogy nincs értelme azért kihagyni étkezéseket, hogy spóroljunk a kalóriákkal: emiatt ugyanis több zsír halmozódhat fel bennünk.

A zabálás és a koplalás sem tesz jót szervezetünknek

Ezzel szemben más anyagcsere-kutatók azt állítják: nem az étkezések kihagyásával van a probléma, hanem egyszerűen csak azzal, hogy miként eszünk utána. Don McClain például, a Wake Forest Baptist Medical Center igazgatója azt állítja: a böjtölés egyáltalán nem káros, több kutatás is készült, amelyből az derül ki, hogy ennek hatására több kalóriát égetünk , megtarthatjuk izomtömegünket és vércukrunk is szabályozottabb határok között mozog.

McClain szerint az egyetemi kutatás nem arról szól igazából, hogy nem szabad kihagynunk az étkezéseket, hanem arról, hogy mekkora adagot tanácsos ennünk, ha már kihagytunk egy főétkezést. Ha túl sokat eszünk ugyanis, az megdobja vércukorszintünket, azt pedig számos okból kifolyólag el akarjuk kerülni. Sőt az is működőképes megoldás lehet, ha a nap folyamán szétosztva többször eszünk kisebb adagokat, így vércukorszintünket is könnyebben tudjuk stabilan tartani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!