Szalmonella: meddig tartanak a tünetek? – Így előzheted meg a fertőzést

A szalmonella az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri fertőzés, különösen a nyári hónapokban. Lássuk, milyen tüneteket okozhat.

A betegség becsületes neve szalmonellózis, amelyet a Salmonella baktériumnemzetség tagjai váltanak ki. A köznyelvben ezzel együtt többnyire csak szalmonellaként hivatkozunk a fertőzésre. A kórokozó sokféle úton terjedhet, az esetek zöme azonban élelmiszer eredetű a megbetegedés. Elsősorban a nem megfelelően hőkezelt húsféleségek és a tojás jelent veszélyt, bár – mint arra a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet tájékoztatójában – gyakorlatilag bármilyen ételre rákerülhet külső szennyezéssel; nyersanyagról, eszközről, személyről vagy állatról a baktérium. A fertőzésveszélyt nagyban fokozza, ha a baktérium az adott ételben el tud szaporodni – jellemzően a helytelen tárolás, illetve a hűtés hiánya miatt.

fiatal nő tojásokat vesz ki a konyhában egy tojástartóból
A szalmonella legtöbbször élelmiszerek, például tojás közvetítésével jut az emberi szervezetbe. Fotó: Getty Images

Milyen tünetek utalhatnak szalmonellára?

A szalmonellafertőzés első tünetei a szennyezett étel elfogyasztását követően néhány órával, de akár néhány napon belül is jelentkezhetnek – írja a Clevelandi Klinika. A legjellemzőbb panasz a hasmenés és a láz, hozzátéve, hogy előbbihez bélrendszeri vérzés, utóbbihoz hidegrázás is társulhat. Szintén gyakoriak a gyomorfájdalmak- és görcsök, a fejfájás, továbbá a betegeket hányinger, hányás is kínozhatja. Érdemes kiemelni, hogy a szalmonellás betegek maguk is terjeszthetik a fertőzést, ezért nagyon fontos betartani az alapvető higiéniai szabályokat, különösen tekintettel a rendszeres kézmosásra. Ezenkívül szem előtt kell tartani az általános útmutatást, miszerint lázas, hasmenéses beteg lehetőleg ne foglalkozzon ételkészítéssel, -felszolgálással.

A szalmonellózis többnyire magától gyógyul, antibiotikumokat csupán súlyosabb megbetegedés esetén szoktak javasolni az orvosok. A tünetek három-öt napon belül megszűnnek, addig is a leglényegesebb teendő a bőséges folyadékpótlás, hogy pótolni lehessen a hányás, hasmenés útján elveszített vizet és elektrolitokat. Korábbi cikkünkben dr. Hidvégi Edit gyermekgyógyász, gasztroenterológus szakorvos azt javasolta, hogy részesítsük előnyben ilyenkor a vizet és a cukrozatlan teákat, valamint hányinger esetén csak apró kortyokban, lassan vigyünk be folyadékot, hogy az bent is maradjon. További hasznos megfigyelés, hogy a hűtött italokat általában komfortosabbnak érzik a betegek. A sűrűbb, töményebb italokat, például gyümölcsleveket és tejet viszont érdemes kerülni a gyógyulás ideje alatt.

Így előzheted meg a szalmonellát

Mint ugye említettük, a szalmonellafertőzés legtöbbször ételek útján terjed. Hozzátartozik ehhez, hogy a szalmonellával fertőzött ételt sem külseje, sem szaga alapján nem lehet megkülönböztetni a biztonságosan fogyasztható élelmiszerektől. Éppen ezért a legjobb, amit tehetünk, az alapos hőkezelés, amely hatékonyan elpusztítja a baktériumokat. Sütés, főzés során az étel minden pontján legalább 75 fokot el kell érnie a hőmérsékletnek, hogy a kórokozók biztosan elpusztuljanak. Emellett lényeges, hogy étkezés után a maradékot minél előbb hűtsük le és tegyük hűtőszekrénybe. Későbbi fogyasztás előtt pedig ismét fel kell forrósítani az ételt, nem elég csak egy picit rámelegíteni.

Ami a konyhai szabályokat illeti, Tóth Dávid, a Nébih Vendéglátás- és Közétkeztetés Felügyeleti Osztályának vezetője egy korábbi interjúnkban arra hívta fel a figyelmet, hogy az ételkészítés első lépése minden esetben az alapos kézmosás. Kezeink közvetítésével ugyanis rengeteg szennyeződés kerülhet át egyik alapanyagról a másikra, valamint a különböző konyhai felületekre. Ügyelni kell az egyes alapanyagok (húsok, zöldségek stb.) elkülönített kezelésére. Ne használjuk például ugyanazt a vágódeszkát az ebédhez készülő csirkemell és a salátába kerülő paradicsom, paprika felvágása során. A nyers zöldségeket, gyümölcsöket felhasználás előtt alaposan le kell öblíteni, a húsokat viszont inkább ne mossuk meg. Utóbbi célra nem véletlenül található az éttermek konyháján is külön húselőkészítő edény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!