Csendes gyilkos a hűtődből – megdöbbentő bizonyítékok láttak napvilágot kedvelt ételeinkről

Mégsincs biztonságos mennyiség a feldolgozott húsokból és a cukros üdítőkből – derült ki egy amerikai tanulmányból.

Tudtuk, hogy bizonyos élelmiszerek nem egészségesek, de hogy ilyen hatalmas károkat okoznak, azt nem gondoltuk volna. A feldolgozott húsok és a cukros üdítők ugyanis már kis mennyiségben is növelik a rák, a 2-es típusú diabétesz, valamint a szívbetegségek kockázatát – számolt be az Institute for Health Metrics and Evaluation kutatásának eredményeiről a HVG.

Virslit vesz elő egy nő a hűtőjéből.
A virsli sokak kedvence, pedig kihagyhatnánk. Fotó: Getty Images

Már napi egyetlen hot-dog is kockázatos

A kutatók több mint hatvan korábbi tanulmány alapján kerestek kapcsolatot bizonyos élelmiszerek és a 2-es típusú cukorbetegség, a vastagbélrák, valamint az ischaemiás szívproblémák között. „A feldolgozott húsok, a cukros üdítők és a transzzsírsavak fogyasztása még kis mennyiségben is összefüggésben áll ezen betegségek kialakulásának fokozott kockázatával, ezekből tehát nincs biztonságos mennyiség” – hangsúlyozza Demewoz Haile, a tanulmány vezető szerzője.

Mint az adatokból kiderül: akik napi szinten akár csak egy hot-dogot ettek, már 11 százalékkal nagyobb eséllyel lettek később diabéteszesek, a vastagbélrák kockázata pedig 7 százalékkal nőtt. Napi 3,5 deci cukros üdítő fogyasztása a cukorbetegség kockázatát 8, míg az ischaemiás szívbetegségét 2 százalékkal emelte meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!