Psziché
Alrovatok
Így lehet kiszúrni a nárcisztikusokat
A nárcisztikus személyiségű embereket általában senki sem kedveli, mivel szinte csak a saját igényeikre, vágyaikra figyelnek. Egy friss tanulmány most egy olyan jelre hívja fel a figyelmet, amely hamar elárulja, ha ilyen típusú személlyel van dolgunk.
Nem csak a legrosszabbat tudja kihozni a gyerekből a videójáték
Az online játékot egyre inkább együtt emlegetjük az agresszióval és a függőséggel. A szakértő szerint azonban a videójátékoknak nemcsak hátrányaik, hanem fontos előnyeik is lehetnek – de csak akkor, ha a tudatosság is helyet kap az életünkben.
Ezért ne nézzen mesét a gyerek evés közben
Az elmúlt évtizedek során jelentősen megnövekedett a gyermekkori elhízás előfordulása, ezzel együtt pedig számos olyan krónikus betegségé is, amelyek korábban inkább időskori problémának számítottak. A szakértő szerint a megelőzésnek és a már kialakult túlsúly leküzdésének is családi szinten kell zajlania.
Ez derült ki az autista gyerekek szüleiről
Az autizmus tünetei ugyanúgy hatnak a szülőkre a különböző országokban, ám a szülői jóllét már a kultúra függvénye – derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely az autista gyerekekkel együtt élő felnőttek életminőségét vizsgálta. Az ELTE kutatóinak részvételével készült tanulmány arra is rámutat, hogy az érintettek társadalmi biztonsága Magyarországon is erősítésre szorul.
Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.