Ez derült ki az autista gyerekek szüleiről

Az autizmus tünetei ugyanúgy hatnak a szülőkre a különböző országokban, ám a szülői jóllét már a kultúra függvénye – derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely az autista gyerekekkel együtt élő felnőttek életminőségét vizsgálta. Az ELTE kutatóinak részvételével készült tanulmány arra is rámutat, hogy az érintettek társadalmi biztonsága Magyarországon is erősítésre szorul.

Amikor autista gyerek kerül a családba, az élet fenekestől felfordul. Ezek a gyerekek nehezen alakítanak ki kapcsolatokat, nehezen észlelik-értik a többi ember érzéseit, saját vágyaikat és érzéseiket pedig szokatlan módon fejezhetik ki, ezért a támogatásukkal járó stressz, az anyagi következmények és a környezeti hatások folyamatosan próbára teszik a szülőket. Az állandó nehézségek változást hozhatnak a viselkedésükben, kapcsolataikban, ami ráadásul visszahat a gyermekre is, így rendkívül fontos minden olyan kutatás, amely hozzájárul a szülők életminőségének javításához.

autista gyerek, autizmus, ELTE, kutatás, MTA
Autista gyereket nevelni számos kihívással jár. Fotó: Getty Images

A körülmények meghatározók

Az MTA-ELTE Autizmus Szakmódszertani Kutatócsoport (MASZK) 2016 és 2018 között Magyarországon első ízben valósított meg országos szintű, nagymintás, reprezentatív életminőség-kutatást azzal a céllal, hogy feltárják az autizmussal élők szüleinek életminőségét és jóllétét. A kutatócsoport a kutatási és módszertanfejlesztési célok mentén szoros nemzetközi együttműködések kialakítására is törekedett. Így született meg aktív kooperációja egy nemzetközi – ausztráliai, nagy-britanniai, malajziai, romániai, spanyolországi és szingapúri – kutatócsoportokból és szakmai műhelyekből álló csapattal, amely nemzetközi összehasonlításban végezte a vizsgálatokat. A magyarországi eredményeket is integráló tanulmányuk a Frontiers in Psychology folyóiratban jelent meg.

A kutatásban részt vevő szülők és gondviselők a Quality of Life in Autism (QoLA) validált kérdőív segítségével számoltak be életminőségükről. Ez a mérőeljárás azt jeleníti meg, hogy a szülő számára milyen mértékben okoz nehézséget a gyermeke tüneti jellemzője: például mennyire zavarja, hogy gyermeke eltérően kommunikál vagy kihívást jelentő viselkedést mutat. A kutatók összevetették az egyes országokban tapasztalt eredményeket, és arra jutottak, hogy míg az autizmus jellemzőinek hatása az életminőségre nagyon hasonlóan alakult a vizsgált országok, illetve kultúrák között, addig a szubjektív életminőség általános aspektusait a kultúrák közötti különbözőségek erőteljesen meghatározzák. Vagyis: ugyanazok a jellemzők okoznak a napi életvitel során nehézséget mindenhol a szülők számára, de az általános hatások (például az ellátórendszer, a társadalmi biztonság és jólléti mutatók, illetve a jogi hozzáférés) már országonként eltérő módon befolyásolják a személyes jóllétet.

kutatás szerint Magyarország összességében kedvezőtlen szülői életminőség-jellemzőket mutatott a nemzetközi összehasonlításban. A tapasztalatok alapján a magyar szülők – más országokhoz viszonyítottan – kevéssé érzik úgy, hogy tudnak támaszkodni ellátórendszerükre.    

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.