A nők a szagukról ismerik fel a szingli férfiakat

A tudományos magyarázat mellett egy egészen prózai és kevésbé gusztusos oka is lehet az új elméletnek.

Ha ismerkedésről van szó, szaglásunk is segíthet a párválasztásban, legalábbis egy friss kutatás szerit. Ausztrál kutatók ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy az egyedülálló férfiaknak sokkal erősebb az illatuk, mint azoknak, akik párkapcsolatban élnek, ennek pedig evolúciós oka is van – írja a Nők Lapja.

testszag, szingli, párválasztás, párkapcsolat, kutatás
Vajon tényleg megérzik? Fotó: Getty Images

Izzadt pólót kellett szagolgatni

A Macquarie University szakemberei 91 férfi részvételével végezték el a kutatást. Mindegyikük egy fehér pólót és mindössze annyi feladatot kapott, hogy viseljék azt egy teljes napig úgy, hogy lehetőség szerint egy könnyű edzést is iktassanak be annak érdekében, hogy a póló elegendő mennyiségű izzadtságot szívjon magába. Majd ezeket a ruhadarabokat szagoltatták végig a kutatásban részt vevő nőkkel, akiket arra kértek, hogy értékeljék a különféle testszagokat. Ők pedig egyértelműen a szingli státuszúak illatát minősítették erősebbnek, dominánsabbnak.

A markánsabb testszag kiemeli a férfit a tömegből, aki tudat alatt így jelzi, hogy szabad préda – derült ki az eredményekből.

Korábbi kutatások már igazolták, hogy az egyedülálló férfiaknak a rájuk nehezedő versenyhelyzet miatt magasabb a tesztoszteronszintjük, mint akik már foglaltak. Utóbbiak esetében a férfi nemi hormon szintje folyamatos csökkenést mutat azért, hogy fent tudják tartani a párkapcsolatukat. Szintén tudományos tény, hogy a tesztoszteronnak nagy szerepe van a testszag intenzitásában – mindezek alapján pedig feltételezhető, hogy a szingli férfiak esetében ez ezért is erősebb. Az illatoknak, a testszagnak alapvető jelentősége van: nagyon sok mindent elárulhat és befolyásolhat a párválasztásunk során – mondják a kutatók, akik szerint a nők akár evolúciós előnyt is kovácsolhatnak abból, ha kiszagolják a férfiak párkapcsolati státuszára utaló biokémiai jelzéseket. Ez például abban is sokat segíthet, hogy képesek legyenek elkerülni a már kapcsolatban levő férfiakat.

A jelenségnek ugyanakkor egy végtelenül egyszerű és kézenfekvő magyarázata is lehet, amire a kutatók szintén kitértek: nevezetesen az, hogy a partner nélkül, magányosan élő férfiak hajlamosabbak elhanyagolni a higiéniát.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.