Málló vakolat, kiüresedett folyosók: így néz ki a szebb napokat is megélt “Lipótmező”

 Az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet 2007-ben zárták be.

A Ferenc József rendeletére épített egykori nagy múltú intézetet 2007-ben zárták be. A Hűvösvölgyi út 116. alatt található Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet késői romantikus stílusban megálmodott épületét Zettl Lajos tervezte.

OPNI, Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet
A Lipótmező bejárata (Foto: Készítette: EtelkaCsilla - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=28465993)

A Tébolyda építése és felszerelésének összes költsége elérte az 1.670.700 forintot, ami nagyon nagy költségnek számított az 1800-as évek végé felé járva. 

A korabeli sajtó és az építészeti kritikák inkább  „fejedelmi kastély tér- és anyagpazarlásával épült” épületnek nevezték, de a célja a pszichiátriai betegséggel küzdőknek igazi mentsvár volt. Az intézmény a megnyitása után kiemelkedő színvonallal működött, zajlottak itt biokémiai kutatások, létesült az állatkísérleti laboratórium, de 1950-ben itt nyílt az első gyermek pszichiátria is. 

Az egykori intézményben kezdetben 300 beteg ápolását tette lehetővé, később ez a szám folyamatosan növekedett. 

Lipótmező folyosója
A Tébolyda folyóin sokan jártak keltek anno, (Foto: Random photos 1989 - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=129211604)

Az egykori Lipótmező épületében helyet kaptak az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyha, irodák és raktárak.

A II. világháború után a Lipótmező 1600 beteget is ellátott. 

Az egykori OPNI-t hatalmas park és 50 hold erdő övezi. Az épületben saját mosoda, gyógyszertár, de még melegvizes medencék is működtek anno.

OPNI kápolna
AZ OPNI saját kápolnája (Foto: Készítette: Random photos 1989 - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=129247783
Lipótmező, kápolna, üvegablak,
A kápolnában Róth Miksa nevével fémjelzett üvegablakok voltak (Foto: Készítette: Random photos 1989 - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=129247763)

Az Országos Tébolyda 1868. december 6-án nyitotta meg kapuit Schnirch Emil igazgatása alatt. 

A köznyelvben “Sárga háznak” “Hárshegynek” vagy a legtöbbet emlegetett “Lipótmezőnek” becézett intézményt 2007-ben zárták be, és 139 éves működés után ürítették ki végleg.

OPNI medencéje
Az épületben saját medence is volt, amiben a betegek kezeléseken és tornákon vettek részt (Foto: Készítette: Random photos 1989 - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=129247908

Egy 2009-es számítás szerint, az épület kb. hatmilliárd forintot ér. Jelenleg is a magyar állam tulajdona. A legutóbbi hír az egykori OPNI épületéről, hogy bentlakásos magániskolát hoznak létre a helyén, amire talán még 2023-ban sor kerülhet. 

OPNI falfestmény
A központi foglalkoztató falfestménye (Foto: Készítette: Random photos 1989 - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=129247820)

A Lipótmezőn élő egykori betegeket a Nyíró Gyula kórház és az Amerikai úti kórház vett át. 

A bezárás előtt 900 ember dolgozott az OPNI-ban és 849 fekvőbeteg-ággyal rendelkeztek. Számtalan kutatólabor is működött a betegállatás mellett az épületben, amit egy tollvonással megszüntettek. 

Lipótmező, OPNI
Málló vakolat az egykori Lipótmező folyosóján (Foto: Készítette: Random photos 1989 - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=129211644)

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd csökken, így alapvetően sok napsütésre van kilátás a képződő gomolyfelhők mellett is. Főként északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!