Psziché
Alrovatok
Nomofóbia: amikor a telefon irányítja az életünket
Talán a mi ismerősi körünkben is tudunk olyan emberről, aki szinte a telefonjába bújva éli az életét, és ha nincs a kezében a kis eszköz, ideges, szorongó, stresszes lesz. Bár lehet, hogy egyeseknél csak rossz szokásról van szó, a legtöbbek sajnos félő, hogy nomofóbiások.
Az önkielégítés 4 jótékony egészségügyi hatása
Gondolatban gyakran foglalkozunk vele, magányos óráinkban ezzel lazítunk - mégis szégyelljük. Ha nem bűn az önkielégítés, akkor miért ne beszélhetnénk róla? Egyébként tudta, hogy még fejfájás ellen is jó? És van még néhány meglepő hatása.
Hogyan lehet kijönni a pánikrohamból?
Azok a szerencsések, akiknek nem kellett még sohasem átélniük ilyen élményt, nehezen képzelik el, milyen rossz a szinte semmiből lecsapó gyomorfájdalmat, hányingert, szédülést és halálfélelmet okozó pánikrohamon átesni. De ha megérkezne, így lehet kimászni belőle.
A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.