Így él egy skizofrén beteg

Esmé Weijun Wang írónő rendszeresen beszél betegségéről. Nemrég egy interjúban osztotta meg a világgal őszintén, hogy milyen az élet skizofréniásként.

Esmé Weijun Wang is tudja, hogy az emberek első látásra nem feltételeznék róla, hogy pszichés betegséggel küzd - sőt még csak nem is hozzá hasonlóként képzelnek el egy skizofréniában szenvedő beteget. Pedig a Stanfordon és a Michigani Egyetemen diplomázott, második könyvén dolgozó nő a húszas évei óta szenved a tünetektől.

Egy kiáltással kezdődött minden

"2005-ben a Stanfordra jártam, és egyik nap épp zuhanyoztam a kollégiumban, amikor hallottam, hogy valaki jó hangosan ezt mondja: utállak. Először azt kérdeztem magamtól, hogy ugye csak a diáktársaim szórakoznak, és valaki a csöveken keresztül átszólt nekem? De mivel pszichológiát tanultam, és épp terapeutához jártam egy másik probléma miatt, rögtön sejtettem, mi történik velem. Talán mondanom sem kell, hogy nagyon aggódni kezdtem a mentális egészségem miatt" - kezdte a beszélgetést az írónő.

A skizofrénia kifejezést Eugen Bleuer svájci pszichiáter alkotta meg, a görög eredetű "schizein" (hasadni) és a "phrenos" (elme) szavakból. A betegség elnevezése sok félreértéshez, tévhithez vezetett, mivel legtöbbször tudathasadásként emlegetik. Milyen típusai lehetnek a betegségnek? Kattintson!

Majd hozzátette: bipoláris skizoaffektív zavarral diagnosztizálták, amelyben a skizofrénia és a hangulati zavarok keverednek. Utóbbi jóval több hangulatingadozásoknál - Wang elmondása szerint volt már része hónapokig tartó pszichózisban is, amikor elvesztette a kapcsolatot a valósággal. De rendszeresen vannak hallucinációi , téveszméi, és eddig háromszor tartották bent a pszichiátrián akarata ellenére.

Így él egy skizofrén beteg
A skizofrénia nem gyógyítható, de kezelhető állapot (Fotó: 123rf)

Nem gyógyítható, de kezelhető

A skizofrénia és a skizoaffektív zavar nem gyógyítható, de kezelhető. Az írónő azt mondja, ő is próbálja gyógyszerekkel és terápiával kontroll alatt tartani a betegségét. Valamint amennyire tudja, kerüli a stresszt (megfigyelte, hogy a stresszes időszakok rontanak az állapotán), és megpróbál minél több időt családjával, barátaival és férjével tölteni, aki kilenc éve jóban-rosszban kitart mellette.

Emellett sokat mesél diákoknak, orvosoknak, betegtársainak a tapasztalatairól, naplót vezet, illetve megírta a könyvét, amely nem az orvosok és ápolók, hanem az ő szemével mutatja be skizofréniát. "Az egyik okom a könyv megírására nem volt más, mint megmutatni, hogy van mód ezzel is együtt élni" - tette hozzá.

Hétköznapi képzelgések

Wang azt mondja, vannak tévképzetei, amelyekkel már rutinosan megbirkózik. Ha például úgy látja, hogy egy hulla ül egy kocsi anyósülésén a parkolóban, akkor megkérdezi magától: vajon mennyi az esélye, hogy igazából ott ül egy hulla? Nyugtázza magában, hogy szinte semennyi, majd úgy tesz, mintha nem látott volna semmit. "Amikor viszont démoni árnyak suhannak felém, akkor arrébb ugrom - ezt viszont mások is észreveszik, ezért az ilyesmi számomra is sokkal kellemetlenebb."

A hallucinációk mellett előfordul, hogy egy-egy pszichózis hosszabb ideig eltart - az írónő például egy hónapig azt hitte, hogy meghalt, és valamiféle halál utáni életet él (azt mondja, ennek tulajdonképpen pozitív hatásai is voltak, mert nagyon kedves volt például a telemarketingesekkel). De egyszer, egy 10 hónapos időszak során különböző rohamai voltak - egyszer azt hitte, hogy pókok laknak az agyában, máskor pedig, hogy a férje megmérgezte a teáját.

Kinél alakulhat ki skizofrénia?

Gyakran 16-30 éves korban jelentkeznek az első tünetek. Egyelőre az orvosok sem tudják, hogy pontosan mi váltja ki ezeket, de néhány beteg esetében volt családi előtörténet. Wang is hallott történeteket egyik szülőjének a nagynénjéről, akit intézetben ápoltak, de - érthető módon - ennek tudatában is sokként hatott rá saját diagnózisa.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Időszakosan megvastagodó fátyolfelhőzet lesz továbbra is felettünk. Csapadék nem várható. A Dunántúlon helyenként még élénk lökések kísérhetik a délkeleti, keleti szelet, másutt mérsékelt marad a légmozgás.A hőmérséklet késő este 4, 12 fok között alakul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +7 fok között várható, de az átmenetileg kevésbé felhős, szélcsendes északkeleti, keleti fagyzugokban ennél hidegebb is lehet. Vasárnapra nem várható markáns fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
10 kérdés, amellyel kiderítheted, milyen bőrtípusod van Öt különböző bőrtípus létezik: normál, száraz, érzékeny, kombinált és zsíros bőr. Ha fogalmad sincs, te melyik csapatba tartozol, töltsd ki bőrtípustesztünket, amely segíthet jobban megismerni bőröd jellemzőit és igényeit.
kvíz
Kvíz: hogyan kell jól mérni a vérnyomást? – Kevesen mennek át ezen a teszten A rendszeres vérnyomásmérés az egészségmegőrzés alapja. Csak akkor megbízható azonban, ha helyesen végezzük. Ismered a legfontosabb szabályokat? Teszteld kvízünkben!