Az exszel ezért tilos újra összejönni

Egy hosszan tartó párkapcsolatból kilépni mindig nehéz, ezért sokan a szakítást követően is visszatérnének párjukhoz. Ez viszont általában nem jó ötlet.

"Felmelegítve csak a töltött káposzta jó" - hangzik el gyakran a már jól ismert közhely, ha egy beszélgetésben az exek kerülnek szóba. Ha egy hosszabb párkapcsolat szakítással ér véget, legalább az egyik félnek biztos megfordul a fejében, hogy milyen lenne az egészet visszacsinálni, és tiszta lapokkal kezdeni elölről. Az esetek nagy részében ez nem végződik jól, kutatók szerint ráadásul a mentális egészségünknek sem tesz jót, ha folyton visszatérünk az exünkhöz.

A mérgező párkapcsolat jelei Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a hosszú ideje együtt élő párok kapcsolata minden bizonnyal harmonikus. Pedig nagyon sokan úgy élnek mérgező kapcsolatban, hogy még saját maguk sem tudnak róla. Kattintson !

A bántalmazottak gyakrabban térnek vissza párjukhoz

Akik állandóan szakítanak, majd újra összejönnek ugyanazzal a partnerükkel, egyfajta párkapcsolati hurokba kerülnek. Ez azonban rendszerint a depresszió és a szorongás tipikus tüneteivel jár együtt - mondta el Dr. Kale Monk, a Missouri Egyetem emberi fejlődési és családkutatási részlegének professzora. A szakember szerint egy egészségesen működő párkapcsolat lezárása minden embernél okoz ilyen tüneteket, ezek viszont jó esetben ideiglenesek. A kapcsolati helyzet bizonytalansága miatti feszültség azonban már komoly egészségi problémákat eredményezhet.

Ezt egy kutatás is alátámasztja, amelynek során 545 párkapcsolatban élő emberrel töltettek ki egy kérdőívet. Arra voltak kíváncsiak, hogy a vizsgált emberek szakítottak-e korábban a párjukkal, illetve hogy a depresszió, és a szorongás milyen szinten érintette őket ebben az időszakban. Mint kiderült, a válaszadók harmada ebben a párkapcsolati hurokban ragadt, ez pedig a lelki egészségükre is rányomta bélyegét. Minél több volt a ki- és belépés egy kapcsolatban, annál jobban nőtt a vizsgált személyek mindennapjaiban a szorongás.

Egy hosszan tartó párkapcsolatból kilépni mindig nehéz
Egy hosszan tartó párkapcsolatból kilépni mindig nehéz

A kutatás azt is megállapította, hogy komoly átfedés van a kapcsolatokból ki-be ugrálók és azon emberek csoportja között, akikkel már erőszakoskodott a párjuk. Dr. Monk azt javasolta, hogy a bántalmazottak semmiképp se maradjanak az agresszív személy mellett, és ha nem tudnak vagy nem mernek szakítani, keressék fel az egyik erre szakosodott segélyszervezetet (Magyarországon például az Ökumenikus Segélyszervezethez , illetve a NANE egyesülethez fordulhatnak a bántalmazott nők). A szakember szerint azoknak is érdemes átgondolniuk a magánéletüket, akiknél ugyan nem történt erőszakos cselekmény, mégis újra és újra szakítanak, majd visszatérnek egy adott személyhez.

Mielőtt újra összejönnénk az exünkkel, Dr. Monk szerint fontos felidézni azokat a dolgokat, amelyek korábban a szakításhoz vezettek. Ilyenkor próbáljuk meg hideg fejjel átgondolni: vajon bármi is megváltozott azóta? Ezekről a problémákról akár az exünkkel is beszélhetünk, és akár pozitív, akár negatív kimenetele lesz a szembesítésnek, nem szégyen (sőt sokszor nagyon fontos) végképp lezárni a kapcsolatot.

Forrás: Time

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.