Betegség, melytől kitépjük a hajunkat

A trichotillomániában szenvedő betegek kényszeresen kitépik saját hajukat és egyéb szőrzetüket.

Egy angol kislánynál, Megan Malone-nál furcsa viselkedési zavarokat figyeltek meg a szülei: hétéves korától haja ritkulni kezdett, és mint kiderült, ő maga tépkedi ki a szálakat. Először a szemöldökéből és a szempilláiból kezdett szálakat kihúzgálni, majd a tarkója környékén is szedni kezdte a haját, míg végül alig takarta haj a fejbőrét. Az orvosok megállapították, hogy a trichotillománia nevű zavarban szenved. A probléma a brit lakosság nagyjából 2 százalékát érinti, és főként gyermekkorban jelentkezik.

Küzdje le a kényszerbetegséget! Kézmosás. Egy utolsó pillantás a tűzhelyre, hogy minden gombot elzártunk-e. Mindez ötpercenként, kényszeresen. A kényszerbetegség ma már kezelhető - hogy hogyan, arról bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

A trichotillománia kialakulásának okai

A trichotillománia a viselkedési zavarok egy típusa: ezek a szenvedélybetegségek külön csoportját alkotják, és esetükben az érintettek nem valamilyen kémiai anyagtól (drogtól, alkoholtól satöbbi) függenek, hanem egy viselkedési mintázattól. A hajtépés mellett ebbe a csoportba tartozik például a körömrágás, a társfüggőség és a szexuális függőségek is. Ezek a betegségek az önkontroll és az önszabályozás zavaraira vezethetőek vissza.

A trichotillomániában szenvedő betegek kényszeresen kitépik a saját hajukat
A trichotillomániában szenvedő betegek kényszeresen kitépik a saját hajukat (fotónk illusztráció)

"Ha stresszes vagy mérges voltam valami miatt, csomókban szaggattam ki a hajam. Nem szerettem, hogy ezt csinálom, de nem tudtam uralkodni magamon. Függőséggé alakult a rossz szokás, mintha egy hang a fejemben utasított volna folyton erre" - mondta a BBC videójában Megan Malone. A lány annak ellenére sem tudott felhagyni ezzel a kellemetlen szokással, hogy szinte rögtön megbánta a hajtépést. Majdnem teljesen megkopaszította magát, ami miatt állandóan kendőket és sapkákat hordott, és felhagyott az úszással és a tánccal is.

A trichotillománia gyakran jár együtt másfajta kényszeres cselekvéssorozattal, illetve pszichés betegséggel, például depresszióval . A kopaszodás miatt a gyermekek szégyenkeznek társaik előtt, ami súlyosbítja a pszichés panaszokat. A kislányt kezelő terapeuta, Dr. Alison Scobbie szerint egyre több fiatalt érint ez a zavar, főleg a rájuk terhelődő szociális nyomás miatt. Megan esetében az önbizalma kiépítésével és megfelelő stresszkezelési technikákkal sikerült úrrá lenni a viselkedési zavaron. Haja visszanőtt, és ismét elkezdhetett úszni, amiben kimondottan tehetségesnek bizonyul.

Forrás: BBC Health

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!