Psziché
Alrovatok
Ezért ne nézzen mesét a gyerek evés közben
Az elmúlt évtizedek során jelentősen megnövekedett a gyermekkori elhízás előfordulása, ezzel együtt pedig számos olyan krónikus betegségé is, amelyek korábban inkább időskori problémának számítottak. A szakértő szerint a megelőzésnek és a már kialakult túlsúly leküzdésének is családi szinten kell zajlania.
Ez derült ki az autista gyerekek szüleiről
Az autizmus tünetei ugyanúgy hatnak a szülőkre a különböző országokban, ám a szülői jóllét már a kultúra függvénye – derül ki egy nemzetközi felmérésből, amely az autista gyerekekkel együtt élő felnőttek életminőségét vizsgálta. Az ELTE kutatóinak részvételével készült tanulmány arra is rámutat, hogy az érintettek társadalmi biztonsága Magyarországon is erősítésre szorul.
Mi vesz rá valakit, hogy más gyerekét nevelje? (x)
A védőnő azonnal látta, hogy baj van. Egyszer sem tudott a család házába bejutni. Az első családlátogatás akkor történt, amikor a kislány koraszülöttként világra jött. A szobában hideg volt, a falak nedvesek voltak. Semmilyen tárgy nem mutatta, hogy ide kisbabát vártak. Mi lesz Zoé sorsa?
Váratlan lépést tesznek a britek a dohányzás ellen
Világszerte újdonságnak számító intézkedést vezet be az Egyesült Királyság kormánya a dohányzásról való leszokás támogatására: arra biztatják Anglia dohányzó lakosságát, hogy a hagyományos dohánytermékekről váltsanak inkább elektromos cigarettára.
Napközben javulnak a látási viszonyok. Nagy területen szakadozik, csökken a felhőzet, és az északkeleti tájak mellett másutt is kiderülhet az ég, azonban kiemelten a főváros tágabb térségében, az Alföldön és a Nyugat-Dunántúlon maradhatnak tartósan borongós körzetek. A borult részeken szitálás, ónos szitálás vagy hószállingózás nem kizárt. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, de a magasabban fekvő részeken előfordulhatnak élénk széllökések.A csúcsértékek általában 0 és +5 fok között várhatóak, de a derült északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Késő estére -14 és 0 fok közé csökken a hőmérséklet, -10 fok alatti értékeket a derült északkeleti tájakon mérhetünk. Szombaton hideg fronthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.