Váratlan lépést tesznek a britek a dohányzás ellen

Világszerte újdonságnak számító intézkedést vezet be az Egyesült Királyság kormánya a dohányzásról való leszokás támogatására: arra biztatják Anglia dohányzó lakosságát, hogy a hagyományos dohánytermékekről váltsanak inkább elektromos cigarettára.

Az intézkedés keretében a dohányosok ötöde, hozzávetőleg egymillió ember számára kezdőcsomagot is eljuttatnak az átálláshoz. A várandós nők körében emellett utalványok segítségével is igyekeznek előmozdítani a leszokást – jelentette be kedden a brit egészségügyi minisztérium. A kormányzat ezenkívül tárgyalni fog arról, hogy kötelező üzeneteket vezessen-e be a dohánytermékek csomagolásán: olyan pozitív üzenetek és információk megjelenítését, amelyek segítik az embereket a dohányzás elhagyásában.

e-cigaretta
E-cigarettákkal segítené a brit kormány a dohányzásról való leszokást. Fotó: Getty Images

Habár a brit lakosság körében az aktív dohányosok aránya alacsonyabb a világátlagnál, a dohányzás így is a legtöbb megelőzhető halálesetért és megbetegedését felel a szigetországban. „Háromból két ember, aki egész életében dohányzik, meg is hal tőle. A cigaretták jelenleg az egyetlen olyan termékcsoportot képviselik a piacon, amely rendeltetésszerű használat mellett is halált okozhat” – hangsúlyozta Neil O'Brien egészségügyi miniszter.

Partvonalon kívülre tennék a dohányzást

A brit kormány célja, hogy az évtized végére elérje a dohányzásmentességet az országban, egészen pontosan 2030-ig 5 százalék alá szorítanák a dohányosok arányát a népességen belül – a mostani 13 százalékról. „A dohányzásról való leszokás egy év alatt a felére csökkenti a szívinfarktus kockázatát, végeredményben megfelezve annak valószínűségét is, hogy az érintettek egy kórházi ágyban kössenek ki, vagy még rosszabb kimenetele legyen a dolognak” – figyelmeztet a minisztérium közleménye.

Miközben azonban a brit kormány e-cigarettákkal venné fel a küzdelmet a dohányzás ellen, a Reuters hírügynökség szerint a közelmúltban sok kritikus hang mutatott rá problémaként e termékek növekvő népszerűségére a fiatalkorúak körében. Az e-cigaretták használata során a szervezetbe jutó vegyi anyagok hosszú távú egészségügyi hatásai egyelőre ugyanis nem tisztázottak. Márpedig a 11-15 éves korosztály tagjainak 9 százaléka használt már e-cigarettát egy 2021-es brit felmérés szerint, ami jelentős növekedés a három évvel korábban mért 6 százalékhoz képest. A veszélyt felismerve a brit kormány 3 millió fontot különít el egy olyan kormányzati ügynökség felállítására, amelynek célja, hogy megoldást találjon az illegális e-cigaretta-kereskedelem visszaszorítására.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra