Megvan az év családbarát kórháza

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézetet választották 2023 családbarát kórházának, valamint 20 kórházi osztály kapta meg a családbarát osztály címet – közölte a szakmai zsűrizést a Magyar Kórházszövetséggel közösen végző Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom.

A balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet kapta idén az év családbarát kórháza címet. A díjról szóló oklevelet és B. Kopp Judit szobrász alkotását a Magyar Kórházszövetség 35. kongresszusának záró napján vette át Tóth Judit, az intézmény főigazgatója.

orvos támogatja fiatal betegés
Az idei pályázat fókuszában a betegek, a családok és a dolgozók fizikai és mentális biztonsága állt. Fotó: Getty Images

Fókuszban a fizikai és mentális biztonság

Az idei pályázat fókuszában a családok, betegek és az egészségügyben dolgozók és családjaik fizikai és mentális biztonsága állt, a zsűri ennek alapján választotta ki a nyerteseket. A kórházi osztályok versenyére idén nagyon sok induló nevezett be, így hét vidéki és hat budapesti kórház 20 osztálya nyert családbarát kórházi osztály díjat. Közönségdíjat is kiosztottak, amelyet a Dél-pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztálya nyert el.

Különdíjas lett a dunaújvárosi kórház

A zsűri különdíját a Szent Pantaleon Kórház és Rendelőintézet Dunaújváros kapta. Az elismerést Kővágó Levente orvosigazgató és Erdély-Franyó Anna ápolási igazgató vette át.

A dunaújvárosi intézményben, a rászoruló kollégák támogatására létrehozott, munkatársi adományokból működtetett szolidaritási alapot a zsűri társelnöke, Ujvári Enikő a közösségi összefogás szép példájának nevezte. „Azon dolgozunk, hogy minél több helyen bekövetkezzen az attitűdváltás, és gyökeret verjenek a díjazottjainknál már megtalálható családbarát kezdeményezések” – fogalmazott. Hozzátette, a betegeknek és a munkatársaknak adott támogatásuknak óriási ereje van.

Galéria: Ilyenek voltak a magyar kórházak a '70-es években – nézd meg te is a képeket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!