Kiderült, miért hallanak hangokat a skizofrén betegek

A kutatók szerint eredményeik „paradigmaváltást” jelentenek a mentális zavarok hátterének megértésében.

Azok a skizofréniában szenvedők, akik arról számolnak be, hogy hangokat hallanak a fejükben, az agyuk motoros rendszere által létrehozott „zajos” jelzések eredményeit tapasztalhatjákszámolt be a New York University kutatásának eredményeiről az IFL Science.

skizofrénia, mentális zavar
A skizofrénia nőknél ritkábban jelentkezik. Fotó: Getty Images

Több elmélet is létezik a hallucinációkra

Bár nem minden skizofréniában szenvedőnek vannak ilyen hallucinációi, egyes betegek nehezen tudnak különbséget tenni saját gondolataik és a külső hangok között. Ez pedig ahhoz a meggyőződéshez vezet, hogy mentális elbeszéléseik egy részét egy láthatatlan személy mondja.

Korábbi kutatások szerint a probléma az úgynevezett korolláris kisülés néven ismert agyi jelek egy típusával függhet össze, amely egy egészséges embernek általában elnyomja a hangját, amikor beszél. A mostani tanulmány szerzői rámutatnak, hogy a jelenséget egy másik típusú jel, az úgynevezett efferenciamásolat (EC) közvetíti.

Amikor beszélni akarunk, a motoros rendszerünk egy nagyon pontos jelet generál, amely jelzi, hogy mit akar mondani. Jellemzően ez a jel pontosan a hallórendszeren belüli neuronokat célozza meg, amelyek pontosan tükrözik a személy által kiadni kívánt hangokat

– magyarázza az EC funkcióját a tanulmány szerzője, Dr. Xing Tian. A kutató szerint egyes skizofréniában szenvedő betegeknél előfordulhat, hogy ez a funkció nem tiszta, vagyis „zajos”, ami hallási hallucinációkat okoz. Ezeknél a betegeknél ugyanis a jelek nem célzottan érkeznek a hallási kimenetre, vagyis nem pontosak. Hipotézisük bizonyításához a tanulmány szerzői EEG-vel figyelték 40 skizofrén beteg agyi aktivitását, akiknek a fele „hallja a hangokat”, míg a másik fele nem.

Még ha hallási hallucinációknak is nevezik őket, az ok nem mind a hallórendszerben van. Talán az ok a motoros és a hallás közötti hálózati kapcsolatokban van. Ha igazunk van, akkor a kezelésnek nem mindig a hallórendszert kell céloznia

 – mondja Tian.

A skizofrénia oka nagyon komplex, de azt egyre biztosabban látják, hogy genetikai háttér nélkül nem alakulhat ki ez a probléma. Valaki tehát önmagában súlyos trauma vagy stresszhatás miatt nem válhat skizofrénné. Ám hacsak nincs nagyon sok kóros gén jelen, önmagában a genetikai háttér sem elegendő a skizofrénia kialakulásához, általában külső tényezők is szerepet játszanak.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett. Legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc, másutt száraz idő lesz. A délire, délnyugatira forduló szelet a nyugati harmadban élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Bár frontra ma nem kell készülni, a légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket idézhet elő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?