Ezt teszi az agyaddal, ha gyereket vállalsz

A szülő lét segít fiatalon tartani az agyat, ráadásul minél több gyereke van valakinek, az agyban fellépő különbségek annál hangsúlyosabban jelentkeznek – állítja egy friss amerikai tanulmány.

Az öregedés – mint tudjuk – az agyra is hatással van, ezt azonban csökkentheti, aki gyermeket vállalszámol be a Rutgers Health és a Yale Egyetem, 37 000 felnőtt bevonásával végzett kutatásának eredményéről a Science Daily. Az eredmények megkérdőjelezik azokat a feltételezéseket, amelyek szerint a gyermekvállalás elsősorban stresszt és feszültséget okoz.

szülő, apa, édesapa, gyerekek, játék, játszik
Az apák agyára is jó hatással van, amikor a gyerekeikkel vannak. Fotó: Getty Images

Az agyi hálózatokban is megmutatkozik, hogy van-e gyereked

A szülők agya tehát váratlan előnyhöz juthat a gyermekneveléssel: a gondolkodásért is felelős szervük ugyanis olyan mintázatokat, kapcsolódásokat mutat, amelyek közvetlenül szembe mennek a tipikus, korral járó változásokkal, ráadásul ez a pozitív hatás minden további gyermekkel erősödik. Apáknak jó hír, hogy ez a megállapítás rájuk is vonatkozik, ami arra utal, hogy az előnyök inkább a szülői szerepvállalás tapasztalataiból, semmint a terhesség okozta biológiai változásokból származnak.

A kutatás során képalkotó vizsgálatokat végeztek és kikérdezték a családtagokat is annak elemzésére, hogyan kommunikálnak egymással a különböző agyi régiók. A kutatók leginkább a mozgásban, az érzékelésben és a szociális kapcsolatokban részt vevő agyi területekre összpontosított. Azt találták, hogy a több gyermeket nevelő szülők hajlamosak voltak erősebb összekapcsolódásra a kulcsfontosságú agyi hálózatokban, különösen azokban, amelyek a mozgásban és az érzékelésben vesznek részt. Ugyanezek a hálózatok az öregedéssel jellemzően csökkenő összekapcsolódást mutatnak.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.