Ilyen az élet az imposztor szindrómával

Az imposztor szindróma a kívülállóknak talán nem tűnik komoly problémának, a betegeknél mégis súlyos állapotot eredményezhet.

Az imposztor szindrómában szenvedők leegyszerűsítve csalónak érzik magukat. Gyötri őket a bűntudat, hogy a munkakörüket és sikereiket valójában nem érdemelték ki, azokat egyszerűen csak szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetik. Emellett folyamatosan rettegnek attól, hogy a munkatársaik vagy főnökeik is rájönnek erre, és emiatt elveszítik az állásukat, mindennek vége. Ez az állapot komolyan alááshatja a betegek önbizalmát, és többféle problémát is előidézhet.

Stresszt és kiégést indukálhat

Jelek, amelyek kiégésre utalnak - a részletekért kattintson!

Az imposztor szindrómások fő mozgatórugója a félelem - a lelepleződéstől, illetve attól, hogy nem elég jók. Ebből adódóan krónikus stressz alakul ki náluk, ami ingerlékenységhez, mentális kimerültséghez és kiégéshez vezethet. Emellett csökken az immunrendszer hatékonysága is, amelyet gyakori betegségek, súlygyarapodás, hosszabb távon pedig szívproblémák vagy daganatos betegségek is jelezhetnek.

Szociális szorongást okozhat

Az imposztor szindróma a személyes kapcsolatokat is befolyásolja: sokan állandó visszajelzéseket követelnek barátaiktól. Ez elég nagy nyomást jelent a betegeknek és környezetüknek egyaránt. Ebből következhet, hogy az imposztor szindrómások teherként élik meg a társas érintkezést, ezért elszigetelődnek és szociális szorongás alakul ki náluk.

imposztor szindróma, csalás, bűntudat, stressz,
A betegek folyamatosan rettegnek a lelepleződéstől, illetve attól, hogy nem elég jók. Fotó: 123rf

Befolyásolhatja a kapcsolatokat

Ha valaki túlságosan is bizonyítani szeretne a hivatásában, és ezért háttérbe szorítja párkapcsolatát vagy családját, annál egyértelműen sérül az egyensúly . A figyelem és a koncentráció szinte teljesen áttolódhat a karrierre, ezt pedig az illető magánélete sínyli meg.

Túlzott megfelelési kényszer

Az imposztor szindrómában szenvedők általában túlzásba viszik a felkészülést egy-egy munkahelyi projekt, megbeszélés vagy prezentáció kapcsán. Minden lépésüket annak szellemében tervezik meg, hogy majd mit gondolnak azokról az emberek, és háttérbe szorul az, amit valóban tudnak, és szeretnének átadni. Ezáltal elveszítik annak képességét, hogy átlássák a teljes helyzetet és bízzanak a saját ösztöneikben.

Megakadályozhatja a szakmai fejlődés

Az imposztor szindrómások hiába készülnek fel mindenkinél jobban egy-egy feladatra, meetingre, prezentációra, a betegség összességében többnyire a karrierépítés útjába áll - mint azt fent már említettük, leginkább stresszhez és kiégéshez vezet. Az is gyakran előfordul, hogy egy-egy magasabb pozícióra azért nem jelentkezik a beteg, mert nem érzi elég jónak, elég kompetensnek magát, holott minden tudással és tapasztalattal rendelkezik, ami az adott álláshoz kellene.

Veszélyeztetheti az egészséget

Az imposztor szindróma több betegség kialakulásának veszélyét is növelheti. A folyamatos szorongás alvászavarokat, súlyproblémákat - fogyást vagy hízást - okozhat. Hosszú távon pedig akár asztma, arthritisz, szívbetegségek, valamint depresszió kialakulásához vagy súlyosbodásához is hozzájárulhat.

Hogyan kezelhető az imposztor szindróma?

Szakértők enyhébb esetekben a naplóírást, valamint a mindfulness - az "itt és most" -ban élés technikájának - elsajátítását javasolják. Hasznos lehet még a kisebb eredmények összeírása és jutalmazása, valamint egy lista írása azokról a dolgokról, amelyekért a beteg hálás lehet. Súlyosabb esetekben coach vagy terapeuta bevonására is szükség lehet.

Forrás: thriveglobal.com

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26, +32 °C
Minimum: +10, +20 °C

A napsütés mellett a gomolyfelhők is megnövekszenek, elszórtan kell záporra, zivatarra készülni, de nem fog mindenhol esni. Élénk lesz az északkeleti szél, a legmelegebb órákban 26, 32 fok közötti hőmérsékleteket mérhetünk. Szombaton frontmentes idő lesz, de továbbra is kettősfront jellegű tünetek jelentkezésére kell számítani. Görcsös és migrénes fejfájás is felléphet, gyakoriak lehetnek a keringési panaszok. Többen ok nélküli ingerlékenységet tapasztalhatnak. A hőérzet ingadozó, helyenként az esernyő is kellhet. A légszennyezettség alacsony, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Fülledtség (magas páratartalom 25 fok feletti hőmérséklettel)