Új információk az ortopéd cipős csalásról – börtönbe kerülhetnek orvosok

Vádat emeltek tizenhárom ember ellen, akik gyógyászati segédeszközökre járó támogatásokkal visszaélve félmilliárd forintot meghaladó összeggel károsították meg az államkasszát.

Megtörtént a vádemelés a gyógyászati segédeszközökre járó támogatásokkal való visszaélés miatt. A vádlottak azt használták ki, hogy az egészségbiztosítás a gyógyászati segédeszközök árához társadalombiztosítási támogatást, úgynevezett ártámogatást nyújt – közölte a Fővárosi Főügyészség. Az ártámogatás feltétele, hogy szakorvos a támogatott eszközt a megfelelő támogatási jogcím és egyéb adatok megjelölésével receptre felírja, valamint az, hogy az eszközt legyártsák, és a beteg átvegye azt.

megbilincselt orvos
Több orvos is részt vett a költségvetési csalásban. Fotó (illusztráció): Getty Images

Hamis papírokkal igényeltek ártámogatást

A főügyészség tájékoztatása szerint az egyik ügyben egy 50 éves férfi a különféle gyógyászati segédeszközöket gyártó cégein keresztül olyan konstrukciót alakított ki, amelyben a Nemzeti Egészségügyi Alapkezelőt (NEAK) megtévesztve mintegy 275 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek. Az elkövetésben részt vett a férfi három alkalmazottja is. Az elsődleges elkövetési módszer az volt, hogy valótlan tartalmú vényekkel és ambulánslapokkal jogosulatlanul igényelték meg az ártámogatást. Ehhez négy szakorvos is segítséget nyújtott, akik az orvosszakmai szabályokat megszegve, a páciensek vizsgálata, illetve egészségügyi indok nélkül valótlan diagnózisokat állapítottak meg.

A vád szerint a négy szakorvos közül az egyik „bedolgozott” egy másik, a költségvetést szintén valótlan tartalmú vényekkel megkárosító bűnszövetségnek is. Ezt egy ortopéd cipőket gyártó cégekkel rendelkező 57 éves férfi irányította, aki az elkövetésbe további három személyt, köztük még egy szakorvost vont be. Ebben az ügyben a költségvetési hátrány összesen 312 millió forint.

13 ember ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség tizenhárom embert vádolt meg különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel. A Fővárosi Törvényszékhez benyújtott vádirat 300 oldalnál is hosszabb volt.

A főügyészség tizenkét vádlottal szemben végrehajtandó, egy férfit érintően pedig próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbüntetést kérvényezett. Egyes vádlottak esetében emellett cégvezetéstől, illetve szakorvosi tevékenységtől való eltiltást, illetve vagyonelkobzást is indítványoztak.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább csökken a felhőzet. A déli és nyugati megyékben maradnak tartósan felhős, borult részek, másutt derült vagy gyengén felhős idő valószínű csapadék nélkül. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, északkeleten néhol erős lökések is.Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!