Sikeressé tesz, ha így kezdjük a napot

Ki korán kel, aranyat lel - talán meglepő, de a közismert szólásnak igenis lehet valóságalapja. Egy felmérés szerint az igazán gazdag emberek közel fele ugyanis már órákkal azelőtt ébren van, hogy elkezdődne a munkaideje.

Mit nem szabad reggelente csinálni, ha jó akarunk magunknak? Részletek itt.

A pénzügyi tervezőként és tanácsadóként dolgozó Tom C. Corley egy korábbi kutatása során arra igyekezett választ kapni, milyen szokások választja el a gazdaggá válást a szegénységtől. Összesen több mint 200 tehetős személy mindennapjait követte nyomon öt éven keresztül, végül pedig könyvet is írt a tapasztalatairól. Megfigyelte például, hogy a gazdaságilag sikeres emberek mintegy 50 százaléka már három órával azelőtt felkel, hogy elindulna dolgozni. Az alábbiakban az öt leghasznosabb tippet vesszük számba, amely garantáltan segít, hogy jól kezdődjön a nap.

Keljünk fel sokkal korábban!

Egy tanulmány szerint azok, akik rendszeresen későn hajtják álomra a fejüket, hajlamosak negatívabban gondolkodni. Emellett több kutatás is igazolja, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás segíti a problémamegoldást. Nem érdemes tehát félvállról venni az éjszakai pihenést, hasznos lehet ugyanakkor, ha már korán bebújunk az ágyba, így ugyanis megmarad a kecske és a káposzta is: képesek leszünk kialudni magunkat, egyben a lehető legkorábban elindíthatjuk a napot. A korán kelés már csak azért is előnyös, mert így jóval kevesebb zavaró tényezővel kell majd foglalkoznunk, hiszen mások még javában szundítanak.

korán kelés, ébredés, reggeli, felkelés
A gazdag emberek közül sokan esküsznek a korán kelésre

Meditáljunk minél előbb!

A meditációnak számos előnyös hatása van a mentális és fizikai egészségre. A dollármilliárdos programozó Jack Dorsey például saját elmondása szerint minden nap reggel 5 órakor kel, majd fél órán át meditál, hogy kitisztítsa a gondolatait, így később könnyebben tud az előtte tornyosuló feladatokra koncentrálni. Ha tehát ébredés után egy kicsit ködösnek érezzük még a fejünket, érdemes lehet megfontolni, hogy kövessük a példáját.

Testedzés korán reggel

Egy kis reggeli sportolás után minden sokkal egyszerűbbnek tűnhet. Ennek oka, hogy az aerob testmozgás rengeteg előnnyel jár, kezdve a memória és a gondolkodás erősítésével a stresszcsökkentésen át egészen a depresszió elleni küzdelemig. A szintén milliárdos Richard Branson 67 évesen is rendkívül aktív életet él, ami jelentős részben annak köszönhető, hogy minden reggel 5 óra körül kel, majd edzeni megy, mi több, időnként még a kitesurf nevű extrém sportnak is hódol ilyenkor.

Okos választás reggelire

Egy tanulmány szerint a döntéseinkre is kihat, hogy mit eszünk reggelire. Mindennek az üzleti életben súlyos pénzügyei következményei lehetnek. Bővebben itt.

A reggeli a legfontosabb étkezés a nap folyamán, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mi kerül ilyenkor a tányérunkra. Ha sok feladat áll előttünk, akkor érdemes magas fehérjetartalmú ételeket fogyasztanunk, egyben tartózkodni a szénhidrátoktól, így ugyanis hosszú ideig jóllakottnak érezhetjük majd magunkat. Egy tanulmány szerint ráadásul a sok reggeli fehérje segíthet megelőzni a napközbeni nassolgatást - ha pedig nem azt keressük folyton, hogy mit tudnánk még gyorsan megenni két főétkezés között, akkor jobban figyelhetünk majd a munkára.

Kezdjük a legnehezebb feladattal!

Jobb, ha problémáinkkal minél hamarabb farkasszemet nézünk, mintha csak halogatnánk a dolgot. Laura Vanderkam, a "Mit csinálnak reggeli előtt a legsikeresebb emberek" című könyv szerzője szerint közvetlenül ébredés után vagyunk a legproduktívabbak. Mindez azt jelenti, hogy érdemes a legnehezebb kihívásnak számító feladatainkat a legelső időpontra tenni a napirendünkben még akkor is, ha természetes ösztöneink óva intenének ettől. Ezek után ugyanis sokkal rózsásabbnak tűnik majd a helyzetünk.

Forrás: time.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!