Hogy éljük túl az őszi fáradtságot?

A hűvös, borongós ősz miatt sokunkon úrrá lesz a fáradtság. Mit tehetünk ellene?

Mitől alakul ki az őszi fáradtság?

Az őszi fáradtság legtöbbször akkor köszönt be, amikor már észrevehetően rövidülnek a nappalok, valamint a napsütést felváltja a felhős, csapadékos időjárás. Ez természetesen az ember hangulatára nagy hatással van, ám van ennél még lényegesebb dolog, ami hozzájárul a szűnni nem akaró álmosság-és fáradtságérzethez.

Ehhez a hormonrendszerünket érdemes górcső alá venni, hiszen többek között a tobozmirigy irányítása alatt állunk, mely a napi ritmusunkért felelős. Ősszel ugyanis az álmosságért felelős melatonin szintje megemelkedik, arra ösztönözve az embert, hogy lassítson, hiszen régebben a nyár végi, ősz eleji munkák (pl. aratás, betakarítás) után mindenki visszavett a tempóból. Sajnos ez ma már nincs így, ugyanolyan keményen dolgozunk, melyhez a szervezet nem szokott hozzá, pedig eredetileg az ősz -és a tél- a visszavonulás, pihenés időszaka kell, hogy legyen.

Az ősz betegségei Az ősz rendszerint az első megfázások időszaka, ám van pár betegség, amely szintén ehhez az évszakhoz köthető. Így jó alaposan megismerni őket, hogy családunkat felkészíthessük és megelőzhessük őket! Kattintson!

Tippek, hogy csökkentse a fáradtságot

Egyen sok friss gyümölcsöt

Az ősz friss gyümölcs szempontjából igen kedvező időszak, hiszen az alma, szőlő, szilva mind ekkor érnek be, így biztosan frisset tudunk az asztalra tenni, melyek telis-tele vannak értékes vitaminokkal, melyek hozzájárulnak a jó közérzethez. Ráadásul a bennük található fruktóz, azaz gyümölcscukor plusz energiát ad, így például egy alma elrágcsálása után biztosan könnyebben vészeli át a következő pár órát.

Szellőztessen

Egy kis friss levegő higgye el, csodákra képes! Hiszen gondoljon csak bele, az egész szervezet, így az agy működéséhez is megfelelő mennyiségű oxigénre van szükség. Az állott levegő nem csupán meleg, de széndioxiddal teli is, ami csak még jobban elálmosít. Éppen ezért érdemes gyakran szellőztetni, hogy cserélődni tudjon a levegő, és minél több friss oxigénhez jusson-tanácsolja dr. Bérczy Judit, a Budai Endokrinközpont holisztikus szemléletű endokrinológus főorvosa.

Bármilyen sport jót tesz

Bármilyen sport jót tesz Irány a természet

Természetesen munka közben nem lehet csak úgy kisétálni és járni egyet, de hétvégén, vagy amikor az ideje engedi, akkor célszerű egy kicsit kimenni a szabadba, esetleg kirándulni az erdőben. A természetben ugyanis nem csak feltöltődhet, de ki is szakadhat a monotonitásból, és egy kis testmozgásnak sem utolsó.

Sportoljon

Ha a kirándulásnál egy kicsit többet akar sportolás gyanánt, úgy választhat bármit, ami egy kicsit felpörgeti és megizzasztja. Ezzel egyrészt az egészségét óvja, másrészt sokkal jobb alvást biztosít a rendszeres testmozgás, így másnap kipihentebben fog szembenézni a feladatokkal. Külön jó oldala, hogy remek feszültség levezető módszer is a sportolás, tehát a munkahelyi stresszel is segít megbirkózni.

Nézesse meg D-vitamin szintjét

Amennyiben tippjeinkkel ellenére is fáradtnak és kimerültnek érzi magát, nézesse meg D-vitamin szintjét, hiszen hiába a sok nyári napsütés, ennek ellenére még fennállhat D-vitamin hiány, melynek jellemző tünete a szűnni nem akaró álmosság, ráadásul gyakran jár együtt olyan betegségekkel, mint az IR, illetve a pajzsmirigy alulműködés, vagy a mellékvese működésének gyengülésére, melyek mindegyike okozhat kimerültséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra