Egyre több anya válik alkoholistává

A rövid idő alatt történő, de nagymennyiségű alkoholfogyasztás egyre elterjedtebb az anyák körében. Ez derült ki egy korábbi kutatás eredményeiből.

Gyereknevelés ittas állapotban?

Egy brit kutatásban a megkérdezettek 28 százalékáról derült ki, hogy volt már részeg a csemetéje jelenlétében , negyedük pedig annyira berúgott, hogy a saját testi épségét veszélyeztette. Harmaduk egyedül iszik, 36 százalékuk pedig a munkahelyi stresszt vezeti le ezzel.

Anyaság, részegség, alkohol, alkoholproblémák, alkoholfüggőség
Sok anya volt már részeg a saját gyermeke jelenlétében

A családanyáknál is gond az olkohol

Köztudott, hogy a brit diákoknál és fiatal felnőtteknél az alkohol egyre nagyobb problémát jelent. Újdonság viszont, hogy a családanyáknál is. Az ezer nő bevonásával készült tanulmányból kiderül, hogy a válaszadók negyede legalább egyszer lerészegedett, és hatodukkal pedig megesett, hogy a macskajaj miatt nem tudta megfelelően ellátni a gyermekét.

Az ITV reggeli műsorában prezentált adatok alapján a 18 év alatti porontyot nevelő anyák 28 százaléka mutatkozott már részegen a kicsi előtt. Bár utódjuk biztonságáról is gondoskodniuk kellett volna, negyedük még saját magára is veszélyt jelentett. Ami még aggasztóbb, hogy harmaduk nemcsak társaságban iszik, hanem akár egyedül is.

Van, aki heti háromszor nyúl a pohár után

A megkérdezettek kétötöde heti két-három alkalommal iszik, 15 százalék pedig hetente többször, ráadásul a gyerek előtt. A számok tehát azt bizonyítják, hogy a brit anyák nemcsak, hogy isznak, de még túlzásba is viszik. A válaszadók negyede bevallotta, hogy egy este alatt általában kettőnél több alkoholos italt is elfogyaszt. Csaknem felük nem áll készen arra, hogy örökre kiiktassa az életéből a szeszt , tehát függőségről van szó.

Az anyák egy része tisztában van az alkoholproblémáival - minden ötödik bűntudattal küzd -, de nem tesz ellene semmit. "Mivel sokan tisztában vannak a normálisnak tekinthető alkoholfogyasztás határaival, különösen sokkoló látni, hogy az anyák a lelkiismeret-furdalásig isszák magukat. Ez az életmódbeli probléma nemcsak az ünnepek táján jelent gondot, hanem az év minden napján" - magyarázta Adam Vandermark, az ITV This Morning című műsorának szerkesztője.

Pislogás alapján azonosíthatók az alkoholt fogyasztó anyák gyermekei Nem minden magzati alkohol szindrómával világra jött újszülöttnél találhatók meg a szindróma jellegzetes tünetei, ám ez nem jelenti azt, hogy az alkohol hatásait ők nem sínylik meg. A kóros kondicionált pillacsapási reflex azonosítja azokat a gyermekeket, akiknek központi idegrendszere az alkohol miatt károsodott - írtuk korábbi, a magzati alkohol szindrómáról szóló cikkünkben .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra