„Nem bírod az alkoholt? Mázlista vagy!” – tízből három magyar májproblémákkal küzd

Csaknem minden harmadik embert érint valamilyen mértékben a zsírmáj, amely a közhiedelem ellenére nem kizárólag a túlzott alkoholfogyasztás miatt alakulhat ki. Az italozás mellett az elhízás, illetve az egészségtelen életmód is hozzájárulhat a betegség kialakulásához, melynek veszélyeiről Dr. Papp Máriával és Dr. Schwab Richarddal beszélgettünk.

Az ünnepi időszakot az ízletes, de sokszor igen nehéz lakomák kísérik, amelyek gyakran járnak bizonyos mértékű italozással is. Ez nem csak a gyomrunkat terheli meg, de a májunkat is erős túlmunkára kényszeríti. A szervet érintő egyik leggyakoribb megbetegedés az úgynevezett zsírmáj, amely becslések szerint a magyar lakosság csaknem 30 százalékát érinti. Dr. Papp Mária gasztroenterológus, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gasztroenterológiai Klinikájának igazgatója, illetve Dr. Schwab Richard gasztroenterológus a Rendelő vodcast következő adásában beszélt nekünk a zsírmáj veszélyeiről, illetve a kezelés kapcsán a helyes életmód fontosságáról.

Tünetek nélkül veszélyezteti az egészségünket

A zsírmáj a máj zsíros elfajulását jelenti, melynek során a májsejteken belül kis lipidburokban zsírcseppek képződnek. Hatásukra a májsejt könnyebben elpusztul, ami hosszabb távon a máj kötőszöveti felhalmozódásához vezet. A leggyakoribb májkárosító szer itthon az alkohol, amelynek túlzott fogyasztása egyebek mellett úgynevezett alkoholos zsírmájat is okoz. Tulajdonképpen ezzel a zsíros elfajulással kezdődik az alkoholos májbetegség is, amely hosszabb távon májzsugort eredményez. Ugyanakkor az alkohol mellett számos egyéb dolog is kiválthatja, elsősorban az olyan anyagcsere-rendellenességek, mint például a diabétesz, a vérzsírok felszaporodása vagy az elhízás. Okozhatják a máj zsíros elfajulását gyógyszerek, például szteroidok és hormonális fogamzásgátlók is, illetve nőknél a várandósság időszakában is kialakulhat – ez utóbbi súlyos, az anyát és magzatát is veszélyeztető állapot. A helytelen étrend is növeli a rizikót, például a telítetlen zsiradékban gazdag ételek túlzott fogyasztása is kiválthatja a problémát.

„A zsírmáj a lakosság viszonylag nagy százalékát érinti, akár közel 30%-a is szenvedhet tőle. Bizonyos kockázati csoportokban, például az elhízással vagy túlsúllyal küzdők, a cukorbetegek vagy az azt megelőző állapotokban (inzulinrezisztencia, prediabétesz) szenvedők, a magas vérnyomással, illetve különböző zsíranyagcsere zavarokkal diagnosztizált páciensek esetén még ennél is gyakoribb az előfordulása” – hangsúlyozta Dr. Papp Mária. A gasztroenterológus hangsúlyozta: a májbetegségek korai felismerését megnehezíti, hogy csak akkor váltanak ki érzékelhető tüneteket, amikor már nagyon súlyos, előrehaladott stádiumban vannak. Ilyen esetben sokszor már csak a májtranszplantáció segíthet a betegeken. Az egyedüli jellegzetes tünet a sárgaság, amely viszont általában már csak akkor jelentkezik, amikor a beteg állapota már súlyos. Ekkor a zsírmáj miatt kialakult nagymértékű májcirrózis már gyakorlatilag a végstádiumú májbetegséget jelzi.

Korábbi stádiumokban elsősorban a vérkép lehet árulkodó, ha abban a májenzimek (gamma-GT, GPT, GOT) emelkedettek. Ezen enzimek emelkedését nem kizárólag májbetegségek válthatják ki, mégis minden esetben fontos utánajárni, ilyenkor a páciensnek egy komplex kivizsgáláson kell átesni. „Amikor kiderül, hogy az illetőnek zsírmáj van, akkor gondolni kell szív és érrendszeri betegségre is, de fordítva is, diabétesz és elhízás esetén proaktívan gondolni kell arra, hogy nincs-e zsírmája, mert nagyon valószínű, hogy van. Rengeteg pácienssel találkozom, akiknél kimutattak egy pici májmegnagyobbodást ultrahanggal, illetve némi májenzim emelkedést, és fogalmuk nincs arról, hogy ezzel foglalkozni kéne. Tehát szerintem ez itt az egyik fő üzenet, hogy ez egy nagyon sokáig teljesen visszafordítható állapot, ami azonban figyelmet igényel” – magyarázta Dr. Schwab Richard.

Egy kevés alkohol is sok gondot okozhat

Már diagnosztizált májproblémák esetén a gasztroenterológusok zéró toleranciát tartanak indokoltnak az alkoholt illetően, de szerintük az egészséges máj számára sincsen veszélytelen mértékű alkoholbevitel. „A magyar társadalom egészségtudatossága fokozatosan nő, én úgy gondolom, nem mondhatjuk, hogy ebben nincs előrehaladás. A dohányzás veszélyei már jól beépültek a köztudatba, az alkoholé viszont sajnos még kevésbé. Sok páciens gondolja például: annyit iszok, mint a rendes magyar ember. Miután pedig rákérdezünk, gyorsan kiderül, hogy jóval a napi 50-60 gramm fölött van ennek mértéke, ami már kiemelt veszélyt jelent” – magyarázta Dr. Papp Mária.

Dr. Schwab Richard szerint intő jel az is, ha valaki kimondottan jól bírja az alkoholt, és egy nagyobb mennyiség még ahhoz sem elég, hogy spicces legyen. „Mit jelent ez a gyakorlatban? Nagyon hatékonyan tudja rákkeltő anyaggá alakítani az alkoholt a mája. Tehát az acetaldehid átalakulás az prompt, nagyon flottul megy. Ez pedig azt jelenti, hogy a májában a rákkeltő anyag koncentrációja extrém magas. Emiatt én azt szoktam mondani olyan pácienseknek, akik arra panaszkodnak, hogy nem bírják az alkoholt, hogy örüljenek nekik, mert mázlisták. Nekik ugyanis időben figyelmeztet a szervezetük arra, hogy baj van” – emelte ki a gasztroenterológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!