Ételek, amelyekkel vigyázni kell

Vannak bizonyos ételek, amiket érdemes elkerülni, ha depresszióra és szorongásra hajlamosak vagyunk. Mutatjuk, mik azok.

A depressziónak számos oka lehet, vagy mondhatnánk úgy is, nincsen csak egyetlen tényező, ami általánosan felelőssé tehető a kedélybetegség kialakulásáért. Vannak, akiket egy tragikus életesemény, például szeretett szülőjük elvesztése "sodor" depresszióba. Mások munkájuk vagy anyagi helyzetük feletti aggodalmukban kezdenek szorongani, ami később depresszióvá alakul. De az is előfordulhat, hogy bizonyos hormonális változások indítják be a nem kívánt folyamatokat. Kutatások bizonyították, a depresszióra való hajlam örökölhető is, sőt a kor előrehaladtával egyre nő az esély a testi és lelki tüneteket is okozó betegség kialakulására. Sokan arról számolnak be, hogy számos apró eseményből tevődött össze az a negatív spirál, ami végül depresszióba torkollt. És nem ritka az sem, hogy étkezési rendellenességekhez vagy más betegségekhez társulva keseríti meg az érintettek életét. Sokan hajlamosak vagyunk úgy gondolni a depresszióra, mint egyfajta dekadens életérzésre, ami könnyen elmúlhat, ha az illető, akin eluralkodott, kicsit "összeszedi" magát. Ez azonban tévedés. A depresszió ugyanis betegség, testi és lelki tünetekkel, amelyekből gyakran nem is könnyű diagnosztizálni, hogy pontosan mitől is szenved annyira a páciens.

Számos olyan rizikófaktorról tudunk, melyek triggerelhetik, azaz kiválthatják a kedélybetegség kialakulását, vagy kiújulását, ilyen például a mozgásszegény életmód, de akár bizonyos ételek túlzott vagy rendszeres fogyasztása is. Ez utóbbiakról készített összeállítást a WebMD. Lássuk tehát milyen ételeket és italokat érdemes kerülnie azoknak, akik szorongásra, depresszióra hajlamosak.

Gyümölcslevek

A gyümölcsben lévő rostok eltelítenek és lelassítják azt, ahogy a bennük lévő cukor felszívódik és energiává alakul. Rostok nélkül azonban lényegében csak tápláló cukros-vizet iszunk, ami gyorsan felpörget, ami után legalább olyan sebességgel le is hangol, éhségérzetet és dühöt hagyva maga után (angolul erre már született is egy kiváló kifejezés az éhes, azaz hungry és a dühös, azaz angry szavak összevonásával: hangry). Ez pedig nem segít a szorongással és depresszióval küzdőkön. Együk inkább egyben, nyersen azokat a gyümölcsöket, és igyunk vizet, ha szomjasak vagyunk.

Szénsavas üdítők

Ezekből mondhatni semmi jó nem származik, másból sem állnak, mint vércukorszint-emelő cukorból, vagy gyümölcsléből, tápanyagok nélkül. A cukros üdítőkről már több kutatás is kimutatta, közvetlen ok-okozati összefüggésbe hozhatóak a depresszióval. Ha nagyon kívánunk valami szénsavasat, akkor próbáljuk ki inkább a szódát némi cukrozatlan gyümölcslével, vagy gyümölcsdarabokkal.

Diétás üdítők

Nincs cukor, nincs probléma, ugye? Nem éppen. Lehet ugyan, hogy nem dobja meg a vércukorszintünket, ám kutatások szerint jobban lehangolhat, mint a cukros változat. Ráadásul a bizonyos fajtákban lévő koffein igen rossz hatással van a szorongásos kórképekkel küzdőkre.

Kávé, gyümölcslé, pirítós - csábító reggeli, de a depressziósokra egyenesen veszélyes lehet.
Kávé, gyümölcslé, pirítós - csábító reggeli, de a depressziósokra egyenesen veszélyes lehet. Fotó: Getty Images

Egy szelet pirítós

Pirítós? – kérdezhetjük kikerekedett szemmel. Igen, ha fehér kenyérből készül, akkor sajnos a válasz: igen. A finomított fehér lisztből készült kenyér villámgyorsan megemeli a vércukorszintet, ami a kiugrást követően lezuhan, ez pedig árt a depressziónak és szorongásnak. Természetesen nem kell örökre lemondanunk a pirítósról, csak fehér kenyér helyett készítsük teljes kiőrlésűből.

A "light" salátaöntetek

Azt már talán eddig is tudtuk, hogy vannak bizonyos előrecsomagolt, feldolgozott élelmiszerek, melyek fogyasztásától érdemes tartózkodni, mivel gyakran magas fruktóztartalmú kukoricaszirupból készülnek. De mi a helyzet a "light" vagy a cukormentes dresszingekkel? Sok ezek közül aszpartammal édesített, ami egy olyan mesterséges édesítő, aminek túlzott fogyasztása depresszió és szorongás kialakulásához vezethet. A legjobb, amit tehetünk, ha mindig ellenőrizzük a címkét, vagy, ami a legbiztosabb, magunk készítjük el a salátaöntetet otthon.

Ketchup

A ketchup főképp paradicsomból van, igaz? Igen, és cukorból, sok-sok cukorból. Egy kanálnyi hagyományos ketchupban akár 4 gramm cukor is lehet. A light változat pedig mesterséges édesítőt tartalmazhat. Ebből is a legjobb, ha házi készítésűt fogyasztunk. Ha pedig valami pikánsra vágyunk, akkor adjunk hozzá cayenne chilit.

Kávé

Ha nem szoktunk hozzá, akkor a kávéban lévő koffein idegessé és ingerültté tehet. Ráadásul felboríthatja az alvás-ébrenléti ritmusunkat is. Ezek közül egyik sem tesz jót a depressziónak és a szorongásnak. Vigyázat, a koffeinmegvonás szintén rossz hatással lehet ránk. Ha úgy gondoljuk, ez állhat a problémáink hátterében, lassan, fokozatosan iktassuk ki a kávét az étrendünkből, vagy cseréljük koffeinmentes változatra. Azokat azonban, akik szeretik és megszokták a kávét, segítheti a depresszió enyhítésében egy-egy jó csésze fekete.

Energiaitalok

Szívritmuszavarokat, szorongást és alvási problémákat is okozhatnak. Hogy ezt a töménytelen mennyiségű koffein, vagy az olyan rejtett összetevők okozzák, mint a guarana, kérdés. Ne feledjük, az ilyen italok mindezek mellett még nagyon sok cukrot vagy mesterséges édesítőt is tartalmaznak, amik az előző pontokban tárgyaltak miatt veszélyesek a depresszióval és szorongással küzdőkre. Ha tehát szomjasak vagyunk, akkor igyunk inkább vizet. Ha meg valami édesre vágyunk, majszoljunk el egy lédús gyümölcsöt.

Alkohol

Már egy kis mennyiségű alkohol is megzavarhatja az éjszakai pihenésünket. Ha azonban nem alszunk eleget, az növelheti a szorongásra való hajlamunkat, de akár a depressziós tünetek felerősödéséhez is hozzájárulhat. Vigyázat, az sem jó viszont, ha túl sokat alszunk.

Bár úgy tartják, az alkohol lenyugtatja az idegeket és oldja a gátlásokat, ami jó lehet a mentális egészségnek, ne felejtsük, csak mértékkel! A nők legfeljebb egy, míg a férfiak maximum 2 egységnyi alkoholt vehetnek magukhoz naponta, annál több már biztosan ártalmas az egészségre.

Cukormáz

A süteményeken előszeretettel használt bevonat nemcsak azért ártalmas, mert tele van cukorral, de igen magas a káros transzzsírsavtartalma is, amit kutatók már szintén összekapcsoltak a depresszió kialakulásával. A néha "részben hidrogénezett növényi olajat" tartalmazó ételek általában is ártalmasak e betegséggel küzdőkre, ezért a bő olajban sütött ételek éppúgy kerülendőek, mint a torták, kekszek, sós rágcsálnivalók. Vásárlás előtt mindig érdemes a címkét ellenőrizni, ha ilyen összetevővel találkozunk, inkább hagyjuk a polcon a terméket. Ha pedig ennénk valami zsírosat, akkor igyekezzünk a "jó" fajtákból választani. Az avokádó, az olajos magvak, az olívaolaj és az omega-3 zsírsavtartalmú halak kiváló alternatívák. Ráadásul kedélyjavító hatásúak.

Szójaszósz

Ez azokra veszélyes, akik gluténérzékenyek. Bár nem gondolnánk, de például a kenyerekben, tésztákban és egyéb előre csomagolt ételekben is gyakori ez a gluténérzékenyek számára szorongást és depressziót fokozó összetevő.

Feldolgozott élelmiszerek

Ha sok feldolgozott húst, finomított reggelizőpelyhet, cukorkát, tésztát, péksüteményt és magas zsírtartalmú tejterméket eszünk, hajlamosabbá válhatunk a szorongásra és a depresszióra. Ellenben a sok teljes kiőrlésű gabonát, gyümölcsöt, zöldséget és halat tartalmazó étrend jobb hangulatban tart.

Fánkok

Mindenki szereti a fánkot, szeretjük is megjutalmazni magunkat ezekkel az édes nyalánkságokkal. Sajnos azonban a jó ízükön kívül minden más olyan ártalmas összetevőt is felvonultatnak, amik kerülendőek: cukor, rossz zsírok, fehér liszt stb. Néhanapján belefér, de rendszeresen semmiképp se fogyasszuk őket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra