Miért nem jó alkohollal fertőtleníteni a sebeket?
A legtöbben gyógyszertári alkoholhoz nyúlnak, ha valamilyen sérülést, bőrgyulladást kell gyorsan, házilag fertőtleníteni. Ám ez azon túl, hogy csíp, más okokból sem a legmegfelelőbb szer erre. De akkor mi a korszerű ajánlás helyette?
Mi alapján válasszunk sebkezelő szert?
A megfelelő sebkezelésnek kiemelt szerepe van, hiszen amellett, hogy elősegíti a gyorsabb gyógyulást, a fertőzés veszélyét és a hegesedés mértékét is csökkenti. Sokan azonban bizonytalanok, mit használjanak a művelethez - vagy éppen mit ne. Cikkünkben segítünk a választásban.
Életveszélyes, ha erről elfeledkeznek a szülők
Az autóban akkor vagyunk a legnagyobb biztonságban, ha bekötjük a biztonsági övet. Ezt elméletileg mindenki tudja, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezt a szabályt könnyen felrúgjuk, ha csak a szomszéd utcáig vagy egy másik parkolóhelyig megyünk. Sajnos időnként még akkor is hajlamosak vagyunk szemet hunyni a mulasztás felett, ha a gyermekünk biztonsága a tét.
"Egyetlen gyermek felnevelése 27 ezer órányi időbefektetés"
A születési és halálozási számok mérlege immár több mint négy évtizede az utóbbi oldalra billen Magyarországon, és a számok mögé nézve a hazai népesség természetes fogyása megállíthatatlannak tűnik. Hosszú távon mindez igen nehéz helyzetbe sodorja a társadalmat, mi több, egyes területeken már most is érezhető a negatív hatása. Szakértőt kérdeztünk a probléma kapcsán felmerülő lehetséges megoldásokról.
Abortusztabletta: fontos döntést hoztak a britek
A brit képviselőház szerdán megszavazta, hogy a jövőben is fennmaradjon egy eredetileg a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedés, amely lehetővé tette, hogy a nők bevegyék az abortusztabletta mindkét adagját anélkül, hogy felkeresnének egy klinikát - írta honlapján a CNA katolikus hírügynökség.
Abortusztablettát adott egy bántalmazott nőnek, lecsukhatják
Abortusztablettákat küldött egy lengyel aktivista egy nőnek, aki egy bántalmazó kapcsolatban esett teherbe, ezért segítséget kért. Az aktivistát "abortusz végrehajtásának illegális segítésével" vádolják, és akár három év börtönt is kaphat érte.
Hogyan lehet megbocsátani bántalmazó szüleinknek?
Bántalmazó szülők mellett felnőni érzelmileg igen megterhelő, és a negatív élmények hatásai még felnőttkorban sem múlnak el nyomtalanul. De vajon meg lehet-e bocsátani valaha a múlt traumáit, és túllendülhetünk-e valaha a fájdalmon? Szakember válaszol.
"Van egy lányom, akinek nem tudok többé belenézni a szemébe"
Minden reggel csak egy újabb napra kér erőt, és minden egyes napja egy harc - ezt mondta jelenlegi helyzetéről Lakatos Gabriella, akit volt párja vakított meg. A nő szerint támadója a legértékesebbet vette el tőle: azt, hogy láthassa felnőni a gyermekét.
"Eljön a nap, amikor a férfiak heréjében nulla spermium fog termelődni"
A világban egyenletesen csökken a férfiak spermiumszáma, így matematikailag eljöhet az a pont, amikor a férfiak heréjében nulla spermium fog termelődni. A tengerentúlon élő Ősapay György kémikussal, a népszaporulat és a meddőség elismert kutatójával a férfi terméketlenség okairól, megoldási lehetőségeiről beszélgettünk.
Miért viszket a seb? (2)
Szinte valamennyien fel tudjuk idézni nagyanyáink bölcs intelmét: ne vakard a sebet, hiszen csak azért viszket, mert gyógyul! Teljesen igazuk volt: azzal biztos, hogy csak ártunk, ha kontroll nélkül, körömmel belemarunk az éppen frissen bevarasodott sérülés felszínébe. De vajon miért érezzük ezt a késztetést? Milyen folyamat zajlik éppen, ami a kellemetlen, viszkető érzést kiváltja?
"Nem bántam meg, hogy korán lettem anya"
A fejlődő országokban ma már jellemzően nem divat korán szülni, a gyermekvállalás ideje egyre jobban kitolódik. Pedig orvosi, fizikai és lelki szempontból is megvannak az előnyei annak, ha valaki a húszas évei elején vagy közepén válik szülővé. Érintettet és szakembert kérdeztünk.
Különleges mintaház nyílt az autizmus kezelésére
Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház - Diagnosztikai és Terápiás Centrum Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrehozott intézmény az autizmussal élő gyermekek fejlesztését és családjuk hosszú távú támogatását szolgálja.
Az autizmus jelei, amiket minden szülőnek ismernie kell
Becslések szerint világszerte 160 gyerekből 1 autizmus spektrumzavarral (ASD) él. Bár a tünetek egyénenként nagyban eltérhetnek, vannak olyan általános jelek, amelyek arra figyelmeztethetik a szülőt, hogy esetleg az ő gyerekük is érintett lehet.
A gyors sebgyógyulás titkai
Ki ne szeretné, hogy a sebei gyorsan begyógyuljanak? Legyen szó akár egy egyszerű felületi horzsolásról, vagy mélyebb, vágott, szúrt sérülésről. De vajon mit tehetünk a folyamat felgyorsítása érdekében? És egyáltalán, mit érdemes tudni magáról a sebgyógyulásról?
"Sosem lesz tökéletes az időpont, hogy gyereket vállaljunk"
Magyarországon az elmúlt évtizedek során jelentősen kitolódott a gyermekvállalás kezdete a párok életében. Dacára azonban a társadalmi trendeknek, ha egy fiatal pár nagycsaládot tervez, úgy napjainkban sem érdemes túl sokáig halogatniuk a babaprojektet. Hogy ez pontosan mit jelent a gyakorlatban, arról biológus szakemberrel, illetve egy fiatal édesanyával beszélgettünk.
Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.