A gyermekvállalás kétségtelenül csodálatos lehet azok számára, akik vágynak rá, azonban, ha valaki más utat szeretne járni, azt a környezete gyakran nehezen fogadja el. Tolerancia helyett sokkal inkább erős indulatokat vált ki.
Az én testem, az én életem
A Hajdú-Bihar megyében élő Melinda sokszor érzi úgy, hogy folyamatosan magyarázkodnia kell, mert őszintén vállalja, hogy nem szeretne anya lenni. "Kislány koromban sem babáztam, sokkal inkább a plüss állataimmal játszottam. Később pedig egyszerűen féltettem a testem, azért nem akartam gyereket - kilenc hónap rosszullét, szülés, császár- vagy gátmetszés, elhízás, álmatlan éjszakák -, ez egyszerűen nem nekem való. A szüleim nagyon nehezen fogadták el, hogy a saját testemről és a saját életemről egyedül én döntök, de amióta elmúltam negyvenéves, már egyre kevésbé teszik szóvá" - mesélte interjúalanyunk. Hozzátette: néhány éve már a világban zajló események is egyre inkább aggasztják. "Milyen élete lenne mire felnő? Jelenleg inkább gondoskodom a bántalmazott, mentett kutyáimról, és szabadidőmben besegítek több állatmenhelynek is. Szerintem ez is fontos feladat" - tette hozzá.
Felelősség és kiszolgáltatottság
A fővárosban élő, harmincas évei elején járó Réka elsősorban egészségügyi szempontok miatt döntött a gyermektelenség mellett. "Olyan örökletes autoimmun betegségem van, ami bár célirányos diéta mellett tünetmentes, így is sokszor megnehezíti az életem. Nem szeretném továbbadni a gyermekemnek és emiatt életem végéig lelkiismeretfurdalással küzdeni" - mondta el Réka, aki hozzátette azt is, hogy ritkán meri másoknak bevallani, hogy döntésének van egy másik oka is: az, hogy egyáltalán nem érzi azt a bizonyos anyai ösztönt.
"Ezt az okot már sokkal kevesebben fogadják el. De emellett ott vannak a rideg tények is: nincs tartós kapcsolatom, egy picike albérletben élek egyik hónapról a másikra, a családomtól sem számíthatok támogatásra. A gyermekvállalás amellett, hogy hatalmas felelősség, óriási anyagi teher is" . A nő úgy godolja, jogos félelme az is, hogy ha megszűnne az állása, kisgyerekes anyaként sokkal nehezebben tudna elhelyezkedni. Mint mondta, a jelenlegi munkahelyén is - mielőtt felvettek volna - megkérdezték, hogy férjhez megy-e a közeljövőben, illetve tervez-e gyereket.
Nem lennénk jó szülők
A negyvenes évei közepén járó Bálint és párja, Edina nyolc év együttélés után sem érzik úgy, hogy gyermeket kellene vállalniuk, kizárólag kettesben képzelik el a jövőjüket. "Edina már a kapcsolatunk elején tisztázta, hogy nem szeretne anya lenni, aminek én őszintén örültem: végre egy nő, aki nem akarja rám erőltetni az apaságot. Mindketten nyíltan vállaljuk, hogy kellemetlenül érezzük magunkat a gyerekek társaságában, egyáltalán nem tudunk velük mit kezdeni. Sokan ezt elítélik, vagy nem akarják elfogadni, de mi racionálisan és felelősségteljesen gondolkodunk: tudjuk, hogy nem lennénk jó szülők, egyszerűen nem vagyunk alkalmasak rá" - mesélte Bálint.
A férfi úgy érzi, hogy gyerek nélkül is teljes és boldog életet élnek. "Mi rendelkezünk a szabadidőnkről, és nem gondoljuk, hogy ettől önzők lennénk. Szerintünk inkább azok az önzők, akik azért vállalnak gyereket, hogy támogatásokat vehessenek fel, vagy majd legyen, aki rájuk nyitja az ajtót. Persze, nem mindenki gondolkodik így, de sokszor találkoztunk már ezekkel az érvekkel" - mesélte. Bálintéknak sikeres vállalkozásuk van, így ők - mint mondta - a tudásunkkal és a munkájukkal járulnak hozzá a társadalom működéséhez. Úgy gondolják, ez ugyanúgy érték gazdasági szempontból, mint a gyermekvállalás.
A szülői elvárások a saját érzéseket is felülírhatják
Dr. Koronczai Beatrix klinikai szakpszichológus szerint igenis lehet úgy dönteni, hogy valaki nem vállal gyermeket. "Bármely utat válasszuk is - gyermeket nevelünk vagy tudatosan gyermektelenek maradunk -, fontos, hogy ne az elvárások mozgassanak minket a döntéseinkben" - szögezte le. Mert előfordulhat, hogy valaki családi vagy társadalmi nyomás hatására vállal gyermeket, miközben akár a szűkebb környezetének sem meri bevallani valódi érzéseit. A szakpszichológus az úgynevezett hamis szelf fogalmára mutatott rá - Donald Winnicott, brit pszichoanalitikushoz köthető -, ez egyfajta lelki túlélést segítő álarcot jelent, amely mögé rejtőzve próbál valaki megfelelni az elvárásoknak.
Mindez elsősorban a korai szülő-gyermek kapcsolatban alakulhat ki, amikor a gyermek számára mindennél fontosabb a szülői elfogadás. Ha a szülő sorozatosan elutasítja az érzéseit, cselekedeteit vagy akár a teljes személyiségét, a gyermek elkezd az elvárásokhoz idomulva a szülőnek leginkább tetsző módon viselkedni. Így kialakulhat egy látszólag mindig egyetértő, boldognak látszó ember, aki a felszín alatt letiltja saját érzéseinek a kifejezéseit. "Belül boldogtalan, kiüresedett, még akkor is, ha kifelé más képet is mutat." Egy ilyen ember számára az anyaság csak a boldogtalanság forrása lesz.
