Most utoljára állítjuk át az órát?

Szombatról vasárnap virradóra vissza kell állítani az órákat a téli időszámításra. De vajon tényleg utoljára kell ezt megtennünk? Mutatjuk, hogy áll most a helyzet.

Végre egy órával többet alhatunk vasárnap, a hajnali 3-ról 2-re történő óraátállítással ugyanis visszakapjuk azt, amit márciusban elvesztettünk. De vajon meddig kell még évente kétszer, március és október utolsó hétvégéjén tekergetni az óráinkat a téli-nyári időszámítás miatt, ahogy azt immár 40 éve teszük? Ennek járt utána az Inforstart.hu . Mint írják, ugyan 1954-ben is megpróbálták már bevezetni Magyarországon ezt a rendszert, de 1957-ben végül eltörölték, s csak 1980 óta lett újra életünk része az óraátállítás, energiamegtakarítási céllal. Ez azonban szépen az évek során megszűnt létezni, mára évi 450 forintra mérséklődött fejenként a megtakarítás, míg a gyakorlat elleni érvek mind jobban megszaporodtak. A többi között a kutatók számtalan vizsgálattal bizonyították, hogy az óraátállítás negatív hatással van az ember biológiai órájára, például alvászavart, emésztési problémákat, szívritmuszavart , fejfájást okozhat, vagy növeli a balesetveszélyt.

Az emberek többsége már rég eltörölte volna az évi két óraátállítást. Fotó: Getty Images
Az emberek többsége már rég eltörölte volna az évi két óraátállítást. Fotó: Getty Images

2021-ben sem lesz még változás

Egészen 2017-ig kellett azonban várni, hogy az Európai Unióban napirendre kerüljön a kérdés. Három éve októberben 70 ezer finn aláírásával az észak-európai ország kormánya felszólította az EU-t, hogy szüntesse be ezt a gyakorlatot. "Az Európai Parlament bocsátotta vitára az ügyet, a felméréseken több mint négymillióan fejezték ki véleményüket, és 84 százalékuk az évi két óraátállítás eltörlésére szavazott" - idézi a történteket a cikk, megemlítve, végül az uniós közlekedési miniszterek a nemzetközi menetrendek összehangolásának nehézségei miatt nem támogatták az Európai Bizottság akkori elnöke, Jean-Claude Juncker 2019-es eltörlésről szóló javaslatát. Egy későbbi szavazással így az óraátállítás megszüntetésének időpontját 2021-re tűzték ki.

Az óraátállítás káros hatásai Vasárnap hajnalban ismét átállítjuk az órákat, és bár ezúttal egy órát nyerünk, a legtöbb ember szervezete mégsem lesz maradéktalanul elégedett. Rövid távon ugyanis sokan tapasztalhatnak egészségügyi panaszokat a változtatás miatt. Mutatjuk, mire számíthatunk.

Mielőtt azonban fellélegeznénk, a portál emlékeztet, "a tagállamoknak elvileg 2020 tavaszáig kellett volna eldönteniük, hogy a nyári vagy a téli időszámítást választják, és addig tájékoztatniuk is kellett volna egymást a döntésükről, majd október végéig tervezetet készíteniük arról, hogy hogyan kívánják megoldani a váltás esetleges negatív hatásait". Aztán beütött a koronavírus-járvány, ami minden prioritást felülírt, így az óraátállítás eltörlése is lekerült a napirendről.

Pedig - mint egy hazai reprezentatív kutatásból kiderült - mi magyarok is nagyon örülnénk neki, 78 százalékunk ugyanis támogatja a döntést. Nincs azonban egy véleményen a lakosság és a tudós társadalom. Előbbi 62 százaléka ugyanis a nyári időszámítást tartaná meg (az EU-ban is ez a népszerűbb álláspont), míg a Magyar Alvás Szövetség szerint a csillagászati szempontokon is alapuló eredeti, téli időszámítás megtartása lenne a helyes lépés élettani és egészségügyi szempontokból. Akárhogy is, egyelőre úgy tűnik, egy darabig még nem szabadulunk meg az óraátállítástól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?