Óraátállítás: 4 lépésben tudod megelőzni a koncentrációzavart, a fáradtságot és a depressziót

Idén a szokásosnál korábban kell átállítanunk az órákat, tehát hamarosan indul a téli időszámítás. Rövidülnek a nappalok, ezáltal kevesebb fényben lehet részünk, amely nemcsak a kedélyállapotunkat befolyásolja, hanem akár komoly egészségügyi problémákat is okozhat.

Mint azt korábban megírtuk, idén a korábbi évekhez képest hamarabb, október 26-áér véget a nyári időszámítás. Vasárnap hajnali 3 órakor kell majd egy órával vissza, 2 órára állítani az órákat. 

Fiatal nő nehezen ébred.
Az óraátállítás sokakat megvisel. Fotó: Getty Images

Az óraátállítás hatásai

Mivel testünk nem az órát, hanem az úgynevezett cirkadián ritmus közbenjárásával a fényt követi, az átállás nemcsak olyan apróbb kellemetlenségeket okoz, mint a késés, hanem komoly egészségügyi problémákat is eredményezhet. A bioritmus felborulásával alvászavar, fáradtság, depresszió, szívfrekvencia-ingadozás, a koncentrálóképesség csökkenése, kimerültség, ingerültség, étvágytalanság és emésztési gondok is kialakulhatnak. Az átállás ráadásul különösen érzékenyen érintheti azokat, akik amúgy is rendszertelenebbül töltik a napjaikat: az éjszakai műszakban dolgozókat, az alvásproblémákkal küzdőket, vagy akár a kisgyerekes szülőket. Fontos, hogy adj magadnak időt, az átálláshoz általában pár napra, de akár két hétre is szüksége lehet a szervezetnek.

Így lesz zökkenőmentesebb az átállás

  • Kezdd a napot a friss levegőn, vagy legalább az ablakban vegyél egy napfürdőt! A természetes fény ugyanis segít a biológiai óra átállításában. 
  • Mozogj sokat, de elalvás előtt már inkább ne!
  • Relaxálj! Este csökkentsd a kékfényt! Tedd le a telefont, és csenddel vagy halk zenével, egy csésze meleg teával és meleg fényű lámpákkal segítsd az ellazulást! 
  • Ne aludj reggelente tovább! A kimaradt egy órát az nem segít bepótolni!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.