Bizonyították, hány fokban jó aludni

Újabb kutatás támasztotta alá, hogy jelentősen javul az alvás minősége, ha estére lejjebb tekerjük a fűtést a hálószobában. Ennek okát pedig a biológiai ritmusunk és testünk belső hőmérséklet-szabályozásában kell keresni.

Az alvás létfontosságú testünk működéséhez, hiszen ilyenkor regenerálódik. Ha sokat éjszakázunk, vagy gyakran felébredünk, forgolódunk éjjel, annak rengeteg negatív hatása lehet szervezetünkre. Talán nem is gondolnánk, de sokszor a rossz alvás hátterében az áll, hogy nem megfelelő a hálószoba hőmérséklete. Ezt támasztja alá az a svéd kutatás is, amelyben 40 alvászavaros ember vett részt, és azt vizsgálták, változik-e az alvás minősége attól függően, hogy 16 vagy 24 fokos szobában hajtják álomra a fejüket. Az eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy amikor hűvösebb volt a hálóban, hosszabban és mélyebben aludtak, másnap pedig kipihentebben ébredtek, és ezáltal éberebbek voltak.

Miért fontos, hogy kialudjuk magunkat éjszaka? Az alvást semmi sem pótolja, szinte minden szervünkre, sőt lelki állapotunkra is hatással van, ha nem pihenünk eleget. Részletek itt.

Alvásszakértők véleménye szerint a nyugodt éjszakákhoz az ideális hőmérséklet 16-20 fok között van, egyesek szerint egész pontosan 18,3 fok a tökéletes . Nyáron ennél valamivel magasabb, mert ha 15 foknál több a külső és belső hőfok közötti különbség, az már nincs jó hatással a testünkre - ahogy az sem, ha egész éjjel járatjuk a légkondit.

Szakértők szerint alvás szempontjából nem ajánlott 20 foknál melegebbre fűteni a hálószobát. Fotó: iStock
Szakértők szerint alvás szempontjából nem ajánlott 20 foknál melegebbre fűteni a hálószobát. Fotó: iStock

Éjjel a testünk is lehűl

A belső hőmérsékletünk a cirkadián ritmusunkhoz, vagyis biológiai óránkhoz igazodik. Nappal, vagyis éber állapotban magasabb a testhőnk, alvás közben viszont lecsökken. Szervezetünk ugyanis elkezdi lehűteni magát, hogy megkönnyítse a regenerálás folyamatát, csökken a törzs és az agy hőmérséklete, emellett lassul a szívverés, és a vércukorszint is esik. Ha viszont a környezetünk meleg marad, az bezavar ebbe a folyamatba, és ennek következtében később tudunk elaludni, vagy gyakoribbá válnak az úgynevezett mikroébredések , és másnap fáradtan ébredünk. Orvosok ezenkívül azt is megállapították, hogy hidegben több melatonint, vagyis alváshormont termel a testünk.

Fázósaknál a jelszó a fokozatosság

Ha eddig jó meleg szobában, vékony pizsamában (vagy esetleg meztelenül) aludtunk szívesen, akkor érdemes apránként hozzászoktatni a testünket a hűvösebb környezethez. Hetente 1 fokkal csökkentsünk a hőmérsékletet. A lényeg, hogy a nappali hőfokhoz képest hidegebb legyen a hálószobában. Szakértők azt tanácsolják, hogy ha fázunk, elsősorban a lábunkat és fejünket melegítsük, ez egészségesebb, mint ha túl vastag paplannal takaróznánk.

Forrás: The Atlantic

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.Késő este 4, 9 fok között alakul a hőmérséklet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!