A horkolás betegség jele is lehet!

Nagyon kellemetlen, ha valaki hangosan "húzza a lóbőrt", vagyis alvás közben hangosan, akadozva veszi a levegőt. Azonban a horkolás több egyszerű kellemetlenségnél: betegséget okozhat és annak jele is lehet.

A horkolás alvás alatti légzészavarokat, illetve az ezek szövődményeként kialakult súlyos elváltozásokat, megbetegedéseket is jelezhet. Horkoláshoz leggyakrabban az orrdugulás vezet, de az alvás közbeni légzészavarnak még számos oka lehet: például az elhízás, légúti, anatómiai elváltozások, stb. Akadályozott, hangos légzés már gyerekeknél is előfordul, de a súlyosabb változata, a légzéskimaradással járó alvási apnoé inkább az idősebbekre és a férfiakra jellemző.

Alvási apnoé

Hogyan kezelhető az alvási apnoé? Részletek itt.

Az alvási apnoé a súlyos alvászavarok közé tartozik. Jellemzője az egyenetlen, töredezett belégzés: a betegnek alvás közben ismételt légzéskihagyása (apnoé) van, amely csökkenti az agy oxigénszintjét és növeli a vér szén-dioxid-szintjét. A beteg ijesztő hangokat ad ki alvás közben: szaggatottan fel-fel horkant, egész trombitaszólót ad elő, amelynek "íve" időnként megtörik, amikor az alvó hallhatóan kapkod a levegő után, szinte fuldoklik néhány másodpercig, majd újra levegőhöz jutva megkönnyebbült sóhajjal tölti meg a tüdejét, hogy a következő belégzés során kezdődjék az egész elölről. A horkolásnak ez a fajtája, amelyet az alvás közben valamilyen okból elzáródó légutak elakadása, majd hirtelen felszabadulása okoz, "mikroébredések" sorát idézi elő, ezért mindenképpen kezelésre szorul.

A horkolás hátterében akár komolyabb problémák is meghúzódhatnak
A horkolás hátterében akár komolyabb problémák is meghúzódhatnak

Az apnoé hátterében leggyakrabban valamilyen anatómiai elváltozás áll. Például túl laza a hátsó, lágy szájpadlás, nagy a nyelvcsap, duzzadtak a mandulák, a kövérségtől vagy izomkötegektől vastag a nyak. Ezek éber állapotban nem okoznak kellemetlenséget. Alvás közben azonban az izomtónus csökken, az izmok elernyednek, így előfordulhat, hogy ezen szervek valamelyike "belóg" a beszívott levegő útjába, az megrezegteti, így alakul ki a jellegzetes hang. Ha a szájpadlás izmainak lazasága fokozódik és a belégzés szívó hatása nagyobb, mint a neki ellenálló izomtónus, a lágy szájpadlás a garatot teljesen elzárhatja. Az elzáródás miatti alvás közbeni légzésleállásokat a beteg nem érzékeli, csak azt, hogy nem piheni ki magát, fáradtan, törődötten ébred. A légzésleállások előfordulását növeli az alkohol, a drog, egyes nyugtatók fogyasztása.

Növeli a betegségek rizikóját

Légzésleálláskor a vér oxigénszintje csökken, az érzékelők "riadóztatják" az agyat, ami "kiadja a parancsot" az ébredésre. Ekkor visszaáll az izomtónus, megszűnik az elzáródás, a beteg újra kap levegőt és visszaalszik. Ezek a "mikroébredések" akár percenként is követhetik egymást. A sorozatos felriadások az alvás feldarabolódásához vezetnek, ami nappali fáradékonyságot, sokaknál teljesítőképesség-csökkenést, aluszékonyságot eredményez, és számos szövődmény kialakulásával járhat. A légzésleállások során bekövetkező mellűri nyomásváltozások a keringésben is zavarokat okoznak, hosszabb távon magasvérnyomás-betegség alakulhat ki. Az alvási légzésleállás szív- és érrendszeri rizikófaktor! Az érintettek között sokkal gyakoribb a magas vérnyomás, a szívinfarktus és az agyvérzés .

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!