Szereted a sajtot? Ha így eszed, akár rémálmokat is okozhat

Ha az esti órákban még bedobsz néhány kocka sajtot vagy rántva eszed a vacsorához, az rémálmokat okozhat – állapította meg egy kanadai kutatás.

A MacEwan Egyetem 1082 hallgatóját táplálkozási és alvási szokásaikról kérdezték, a válaszokból pedig kiderült, hogy a laktózérzékenység és a rémálmok között szoros kapcsolat áll fenn – írja az IFL Science.

fiatal fiú sajtos melegszendvicset eszik
Aki érzékenyebb rá, ne vacsorára egye! Fotó: Getty Images

Egyéni érzékenység állhat a háttérben

A legvalószínűbb tehát, hogy egyeseknél a tejtermékek fogyasztása után fellépő gyomor-bélrendszeri zavarok váltják ki a rémálmokat alvás közben, és nem maga a sajt okozza azokat. A rémálmok ráadásul ijesztőbbek, intenzívebbek azoknál a laktózérzékenyeknél, akiknél súlyosabb tüneteket vált ki a laktáz enzim. 

A szerzők álláspontja, hogy a kutatás eredménye megerősíti azt a korábbi felfogást, miszerint az elfogyasztott ételek valóban megváltoztathatják az álmainkat, és hogy az intolerancia eddig fel nem ismert forrása lehet a súlyos vagy gyakori rémálmoknak. Hosszú távon tehát az étkezési szokások megváltoztatása nyugodtabbá teheti az éjszakai pihenést.

Becslések szerint a világ lakosságának 75 százaléka nem képes felnőttkorban rendesen megemészteni a tejcukrot, de egyes afrikai és ázsiai országokban ez az arány akár 95 százalék is lehet. Hazánkban a szakemberek szerint a teljes népesség 15-20 százalék lehet érintett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!