Hogyan győzd le az enyhe depressziót? (x)

Az enyhe depresszió sokszor alattomosan jelenik meg, tüneteit pedig nem vesszük komolyan, és a munkahelyi vagy magánéleti nehézségek természetes velejárójaként gondolunk rájuk. Pedig már néhány apróbb változtatás az életmódunkban is sokat segíthet, hogy átlendüljünk a nehéz időszakokon.

Az enyhe depresszió sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk, tünetei azonban kevésbé észrevehetőek, vagy egyszerűen csak nem fordítunk rájuk kellő figyelmet. Sokan élik meg a lehangoltság, érdektelenség, fáradtság és motiválatlanság érzését úgy, hogy közben a külvilág felé igyekeznek palástolni a problémáikat. Az érintettek gyakran bagatellizálják saját állapotukat, és úgy gondolják, csak „rosszabb napjaik vannak”, amin idővel maguktól is túllendülhetnek. Pedig a tartós enyhe depresszió figyelmeztető jel, amely kezelés nélkül súlyosabb formába is átcsaphat. A jó hír, hogy többféle módszer létezik, amellyel a tünetek enyhíthetők és visszanyerhető az életkedv – akár szakember bevonásával, akár önsegítő eszközökkel.

A depresszió nem egyszerűen csak szomorúság

A depresszió nem egyenlő azzal, amikor valakinek rossz a kedve: egy meglehetősen összetett, sokfajta tünettel jelentkező mentális betegséget takar, amelytől világszerte a lakosság 7-10 százaléka szenved valamilyen mértékben. Teljesen normális, ha időnként rossz kedvünk van – sőt, az adhat okot gyanúra, ha soha, semmilyen okból nem vagyunk lehangoltak –, az egyszerű letörtség ugyanakkor jó eséllyel néhány napon belül enyhülni fog. A depressziótól ugyanakkor már nem tudunk ilyen könnyen szabadulni: hónapokig, sőt bizonyos esetekben évekig küzdhetünk vele. Előfordulhat, hogy hosszú ideig csak az enyhe formája jelentkezik, amely még nem lehetetleníti el a mindennapi feladataink elvégzését, mégis súlyos hatással van az egészségünkre. Leggyakrabban az alábbi tünetek hívhatják fel rá a figyelmet:

  • lehangoltság, pesszimizmus;
  • csökkent energiaszint;
  • alvászavarok: túl kevés vagy éppen túl sok alvás;
  • érdektelenség a korábban örömet okozó tevékenységek iránt;
  • önbizalomhiány, indokolatlanul erős önkritika;
  • koncentrációs nehézségek.

Megeshet, hogy valakinél csupán néhány hétig tart a depressziós epizód, de évente több alkalommal is visszatér, másoknál viszont elhúzódik, ám ritkábban jelentkezik. Enyhe formája mellett ugyan az érintettek még „jól funkcionálnak”, el tudják látni a mindennapi feladataikat. Egyesek kimondottan vidámnak és energikusnak tűnnek, a környezetükben élőknek pedig fogalmuk sincs róla, hogy az ismerősük lelki problémákkal küzd. Fontos mégis a megfelelő kezelés, hiszen az enyhe forma idővel súlyos depresszióba fordulhat, amely a leghétköznapibb teendők ellátását is ellehetetleníti. Szerencsére az enyhe depresszió kezelésére többféle módszer is ismert, ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.

szomorú nő
Az enyhe depresszió sokkal gyakoribb jelenség, mint gondolnánk. Fotó: Getty Images

A legfontosabb lépés: felismerés és elfogadás

Sokan hajlamosak szégyellni, ha lelki problémáik vannak, és egyszerűen nem fogadják el, hogy változtatniuk kell bizonyos dolgokon. Pedig az enyhe depresszió nem „gyengeség”, hanem egy olyan állapot, amely bárkivel előfordulhat. Az önmagunkkal szembeni empátia és annak elfogadása, hogy most nehezebb időszakban vagyunk, magában is enyhítheti a feszültséget.

Alapvető életmódbeli változtatások is segíthetnek

Ha megtörtént a felismerés, érdemes arra koncentrálni, hogyan tehetjük rendbe az életmódunkat úgy, hogy az a testi és a lelki egészségünket egyaránt szolgálja. Fókuszáljunk a legalapvetőbb dolgokra, például az étrendünkre és a rendszeres testmozgásra. A sport nemcsak a testünk számára hasznos, de bizonyítottan csökkenti a szorongás mértékét. Érdemes többféle mozgásformával is megpróbálkozni a futástól az úszáson át akár a súlyzós edzésekig, hogy kiválaszthassuk, számunkra melyik a legtesthezállóbb. A jóga, a meditáció és a különböző relaxációs technikák elsajátítása szintén sokat javíthat a lelkiállapotunkon.

Kis lépések is nagy hatással lehetnek

Az enyhe depresszióból való kilábalás nem egyik napról a másikra történik. A legfontosabb, hogy apró, de következetes lépéseket tegyünk a mindennapokban: figyeljünk arra, hogy nagyjából ugyanabban az időben feküdjünk le és keljünk fel, tegyünk minden nap legalább egy rövidebb sétát, hívjunk fel egy barátot vagy családtagot, vagy akár próbáljunk ki valami újat. A rendszeresen ismételt, kicsi változtatások fokozatosan visszaadják az életkedvet, és új ingerek, élmények befogadását teszik lehetővé.

A gyógynövények is segíthetnek

A patikák polcain vény nélkül is elérhetőek olyan készítmények, amelyek gyógynövényi hatóanyagokkal csillapíthatják az enyhe depresszió tüneteit. Ilyen esetben segíthet az orbáncfűkivonatot tartalmazó Remotiv extra. Ez a növényi gyógyszer javítja a hangulatot, fokozza a motivációt, enyhíti a belső nyugtalanságot. Hatása klinikailag igazolt. Hangulatjavító hatására egyéni érzékenységtől függően 10-14 nap gyógyszerszedés után lehet számítani. Mivel vény nélkül kapható, nem kell orvossal felíratni.

Remotiv extra
Vény nélkül kapható, orbáncfűkivonat-tartalmú gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra