Stroke-ot kapott Brian May, a Queen gitárosa

Enyhébb szélütés érte Brian May rockzenészt, a világhírű Queen együttes gitárosát, aminek szövődményeként átmenetileg lebénult a bal karja.

A 77 éves világsztár maga számolt be szerdán a történtekről egy, a weboldalán közzétett videóban. „Hirtelen, teljesen váratlanul nem tudtam mozgatni a bal karomat. Meg kell mondanom, egy kicsit ijesztő volt” – idézi a BBC a zenész beszámolóját az egy hete történt stroke-ról. May-t a surrey-i Frimley kórházban látták el. Saját bevallása szerint mostanra jobban van, olyannyira, hogy immár visszatért annyira az érintett karja mozgása, hogy ismét képes legyen gitározni. Ezzel együtt nehezen viseli, hogy most az orvosi előírások szerint kímélnie kell magát. „Nem engedik, hogy kimozduljak itthonról, sem azt, hogy vezessek vagy repülőre szálljak, de még a pulzusom sem emelkedhet meg túlságosan” – beszélt helyzetéről a felvételen.

Brian May, Queen, gitáros, koncert
Brian May egy tavaly novemberi koncerten. Fotó: Getty Images

A sztár arról is beszélt, hogy azért várt mostanáig az eset nyilvánosságra hozatalával, mert egyáltalán nem vágyik az emberek együttérzésére. „Kérlek, ne tegyétek, mert az csak megtelíti a postaládámat, és azt nagyon utálom” – üzente rajongóinak. Nem ez volt az első szív-érrendszeri esemény Brian May életében. A BBC felidézi, hogy a zenész négy évvel ezelőtt egy kisebb szívinfarktuson esett át. Elmondása szerint akkor sokkolta a felismerés, hogy az egészsége közel sem annyira kiváló, mint azt addig gondolta. Az orvosok végül három artériájába is sztentet ültettek, hogy biztosítani tudják a szíve vérellátását.

Mi a stroke?
A stroke vagy szélütés az agy körülírt területeinek vérellátási zavar következtében fellépő károsodása. Leggyakoribb kiváltó oka, hogy az agyi erekben valamilyen akadály képződik. A betegségről ide kattintva olvashatsz bővebben.

May gitárjátéka, vokálja és zeneszerzői tehetsége egyaránt nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Queen a világ egyik legnagyobb rockbandájává lépett elő az 1970-es és 80-as években. Olyan mára klasszikussá vált slágerek fűződnek szerzőként a nevéhez, mint a We Will Rock You, a Live Forever és a Flash. Az együttes frontembere, Freddie Mercury 1991-ben bekövetkezett halála után a Queen új énekssel, Adam Lamberttel folytatta a zenélést. May zenei karrierje mellett közismert állatjogi aktivizmusáról, valamint a tudományos életben is sikeres: 2007-ben asztrofizikából szerzett PhD fokozatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!