Ismét meghalt egy nő szülés után a nyíregyházi kórházban

Belehalt a szülés utáni komplikációkba egy fiatal nő a nyíregyházi kórházban. Mutatjuk megrázó eset részleteit.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, több mint egy évvel ezelőtt két nő is meghalt szülés után – néhány nap különbséggel – a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórházban. Néhány nappal ezelőtt azonban egy újabb nő vesztette életét a nyíregyházi kórházban – erről a Tények számolt be.

Agyvérzést kapott a 22 éves anya

A 22 éves Nikoletta március 22-én szülte meg egészséges kisfiát Nyíregyházán. A baba világra hozása után azonban agyvérzést kapott. 3 és fél órán keresztül műtötték, és akkor még úgy tűnt, hogy sikeres volt az operáció. Másnap azonban agyhalottnak nyilvánították a fiatal anyát.

A fiatal anyuka epidurális érzéstelenítést kapott. A rendőrség még vizsgálja, hogy ez vajon közrejátszhatott-e a váratlan tragédiában.

A boncolás során találtak olyan adatot, amely arra utalt, hogy nem volt megfelelő az orvosi ellátás, és ilyenkor kötelezően át kell fordulni igazságügyi boncolásba. A továbbiakban szövettan, toxikológia és egyéb vizsgálatok alapján lehet majd állást foglalni abban, hogy történt-e bármilyen orvosi mulasztás”

– mondta el a Tényeknek Szeles Géza igazságügyi orvosszakértő.

Mennyire gyakori a stroke terhesség alatt vagy után?

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint a terhesség alatt nem túl gyakori a szélütés, a kockázatot és a kialakulási arányt azonban egyértelműen növeli a várandósság. Az NYP cikke pedig azt írja, hogy a terhességgel összefüggő stroke-ok körülbelül fele vérzéses stroke (agyvérzés), a többit pedig vérrög okozza (iszkémiás stroke). A stroke kockázata egyébként a szülés utáni két hétben a legnagyobb, de az emelkedett rizikó akár három hónapig is fennállhat.

A szakértők szerint felmerülhet a szélütés gyanúja, ha hirtelen fellépnek az alábbi tünetek:

  • zsibbadás vagy gyengeség, amely jelentkezhet az arcban, a karban vagy a lábban, különösen a test egyik oldalán;
  • zavartság, beszédzavar vagy beszédértési nehézség;
  • látási problémák;
  • járási nehézség, szédülés, egyensúlyvesztés vagy koordináció hiánya;
  • ismert ok nélküli, erős fejfájás.

Kiemelt képünk illusztráció, forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.