Új ápolási díjakat vezetnek be

Emelik az ápolási díjat, bevezetik a gyermekek otthongondozási díját és az örökbefogadói díjat.

A képviselők 129 igen szavazattal fogadták el a kormány javaslatát az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról - írja a hvg.hu.

Az otthonápolás az ápolót is veszélyezteti - részletek !

Ez alapján jövőre 15 százalékkal emelkedik a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos hozzátartozójukat otthon ápolók ápolási díja . Azon szülők esetében pedig, akik önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodnak, bevezetik a gyermekek otthongondozási díját, amelynek összege januártól bruttó 100 ezer forint. Másfélszeres összegű ellátást kap az a szülő, aki több önellátásra képtelen gyermekről is gondoskodik.

Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját
Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját

2020-tól pedig örökbefogadói díjat vezetnek majd be, amely a gyed összegével azonos támogatást nyújt 6 hónapon át a gyermeket újonnan örökbefogadó családoknak. Azoknak, akik az örökbefogadói díjhoz szükséges biztosítási díjjal nem rendelkeznek, kibővítik az örökbefogadói gyes-jogosultságát. Szintén 2020-tól egyszeri anyasági támogatásban részesülhet minden örökbefogadó, aki a gyermeket egy évnél rövidebb ideje neveli, függetlenül a gyermek életkorától. Emellett a nevelt gyermek után is igénybe vehető lesz a gyed.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra