Spórolásból később mennek orvoshoz a nők

A hölgyek nagyobb eséllyel halogatják a háziorvos fölkeresését, a receptek kiváltását és a fogorvosi ellenőrzést anyagi megfontolásból, mint a férfiak - olvasható egy új tanulmányban.

Az eredmény azért is érdekes, mert a nők gyakrabban szenvednek krónikus betegségekben, így az erősebb nem tagjaihoz viszonyítva többször kellene egészségügyi ellátást igénybe venniük.

Az új-zélandi Otagói Egyetem szakértői, Dr. Peter Crampton és Dr. Santosh Jatrana 18 320 felnőtt bevonásával készítettek egy éven át tartó felmérést a házi- és fogorvos-látogatás pénzügyi korlátairól, illetve a felírt gyógyszerek megvásárlásának szokásairól.Bár az adatgyűjtés 2004 és 2005 között történt, az adatokat most publikálták a című folyóiratban.

A közleményből kiderül, hogy a kérdőív kitöltését megelőző évben a nők fejenként legalább egy orvoslátogatást vagy gyógyszervásárlást halasztottak el anyagi okok miatt, mondván, nem engedhették meg maguknak. A hölgyek tehát nagyobb eséllyel (19,9 százalék) hagyatkoztak pénztárcájukra, ha háziorvoshoz kellett volna menniük, mint a férfiak (11,4 százalék); receptek kiváltásánál e két arány 8,2 és 4,2 százalék; míg fogorvosi ellátásnál 26,4, illetve 18,5 százalék.

"Eredményeink nemcsak azért aggasztóak, mert az érintett nők nem jutottak ellátáshoz, amikor szükségük lett volna rá, hanem mert a családban nekik kellene ösztönözniük a gyerekeket és az időseket is, hogy odafigyeljenek magukra" - mondta Crampton professzor.

A fiatal kor, a közepes bevétel, a deprivált társadalmi helyzet, a dohányzás és két meglévő egyéb betegség gyakori együttjárást mutatott az orvoshoz fordulás halogatásával. A szakértők szerint ingyenes vagy nagyon olcsó egészségügyi ellátás oldhatná meg a problémát, valamint részletesebb kutatásokra van szükség az egyéb tényezők feltárására, hiszen az időben történő orvoshoz fordulás és az előírt gyógyszerek megfelelő használata jelentősen javítaná a társadalom általános egészségi állapotát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra