Trombózisom volt, és gyereket szeretnék! Mit tegyek?

Sok nő félelemmel gondol arra, hogy trombózis után esetleg gyereket vállaljon. A szakember szerint azonban, ha betartunk bizonyos szabályokat, nem fog problémát jelenteni a terhesség.

Azok, akik átestek már trombózison, félnek minden lábfájáskor, és kisebb elszíneződésektől, ödémától is megijednek, hiszen ezek az MVT (mélyvénás trombózis) tünetei is lehetnek. A legtöbben próbálnak utána egészségesebben élni, jobban odafigyelni az életmódjukra, és elkerülni azokat a helyzeteket, amikor megnő a vérrögképződés esélye. Éppen ezért tart sok nő trombózis után a családalapítástól, hiszen a terhesség eleve kockázatot jelent. Dr. Ercsei Ibolya, a Trombózis- és Hematológiai Központ hematológusa elmondta, nyugodt szívvel vállalhatunk ilyenkor is gyermeket, ám be kell tartanunk néhány fontos szabályt. Mutatjuk, melyek ezek.

Véralvadásgátló

Amennyiben valaki trombózison esett át, utána egy bizonyos ideig véralvadásgátló gyógyszert szükséges szednie, hogy el lehessen kerülni a probléma megismétlődését, valamint az olyan szövődmények kialakulását, mint a PTS ( poszttrombotikus szindróma ). Ez a legtöbb esetben egy idő után elhagyható, ám lehetnek olyan események, helyzetek, amikor ideiglenesen ismét antikoagulációs (véralvadásgátló) terápiára szorul a beteg. Ilyen állapot például a várandósság, hiszen ekkor eleve megnő a vérrögképződés esélye, így jobb prevenciós kezelésben részesülni. Ilyenkor LMWH injekció alkalmazása jöhet egyedül szóba, hiszen az összes orális tabletta átjut a placentán, és súlyos fejlődési rendellenességeket okozhatnak a babánál. Szülés után még egy ideig szúrnia kell magát a kismamának, ám utána újra elhagyhatja a véralvadásgátlót.

Trombózis után is lehet gyereket vállalni, de oda kell figyelni magunkra. Fotó: Getty Images

Folyadékfogyasztás

A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása nemcsak a trombózis ellen véd, hanem a baba fejlődésének is jót tesz. Fontos, hogy a kismama elegendő mennyiségű folyadékot (lehetőleg vizet ) vigyen be, hiszen ennek hiányában a vér besűrűsödik, ami pedig elősegíti a vérrögképződést. Legalább 2 liter vizet igyon meg ilyenkor (nyáron még ennél is többet)!

Mozgás

A mozgás terhesség alatt sem ellenjavallt (bár vannak olyan állapotok, mikor sajnos szükséges az ágynyugalom), így, ha tehetjük, sétáljunk, tornázzunk, kocogjunk, jógázzunk minél többet! A sport felpezsdíti a vérkeringést, csökkenti az ödémát, segít elkerülni a terhességi túlsúlyt, ráadásul nemcsak a trombózis ellen véd, de a terhességi cukorbetegség és a terhességi magas vérnyomás (terhességi toxémia) ellen is, nem beszélve a hangulatra gyakorolt pozitív hatásairól.

Kompressziós harisnya

A kompressziós harisnya bár elsőre kényelmetlennek és zavarónak tűnhet, ám sokszor felüdülést jelent a lábaknak. A kompresszió hatására a keringés a felületes vénákból a mélyen fekvők felé áramlik, ott felpezsdül. A speciális harisnyák hasznos prevenciós eszközei a trombózisnak, sőt, az ödéma, visszértágulatok ellen is védenek – mutat rá dr. Ercsei Ibolya.

Mikor forduljunk orvoshoz?

Ritkán, de sajnos előfordulhat, hogy mindezek ellenére fellép a trombózis. Éppen ezért vegyük komolyan, amikor a trombózisra utaló tüneteket tapasztalunk (fájdalom, kékes-lilás elszíneződés, duzzanat) és forduljunk orvoshoz! Időben történő segítségnyújtás esetén a probléma súlyosbodása megállítható, a terhesség tovább viselhető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.