Van, hogy hiába töltünk hét-nyolc órát az ágyban, reggel mégis úgy érezzük, mintha alig pihentünk volna. A kimerültséget ilyenkor könnyű az alváshiány számlájára írni, pedig nem feltétlenül az alvás mennyisége a probléma. A Cleveland Clinic gyűjtötte össze a tartós fáradtság lehetséges okait.
A tartós fáradtság okai
- Nem pihentető az alvás: Attól, hogy eleget alszunk, még nem biztos, hogy az alvásunk megfelelően pihentető. Az alvási apnoé például olyan állapot, amelyben alvás közben ismételten kimaradhat vagy jelentősen romolhat a légzés. Ez rövid ébredéseket okozhat, amelyeket az érintett sokszor észre sem vesz, az alvás azonban töredezetté válik. A hangos horkolás, az éjszakai levegő után kapkodás, a reggeli fejfájás és a nappali álmosság egyaránt figyelmeztető jel lehet. Más alvászavarok, például az álmatlanság vagy a nyugtalan láb szindróma szintén ronthatják az alvás minőségét.
- Vashiány vagy vérszegénység: Vashiányos vérszegénység esetén a szervezet nem tud elegendő, megfelelően működő hemoglobint előállítani, így a szövetek oxigénellátása is romolhat. A kimerültség mellett gyengeség, sápadtság, szédülés, légszomj, fejfájás vagy szapora szívverés is jelentkezhet. A vashiány hátterében nemcsak egyoldalú táplálkozás, hanem például vérvesztés is állhat, ezért az okot érdemes kivizsgálni.
- Pajzsmirigyprobléma: A pajzsmirigyhormonok a szervezet anyagcseréjének szabályozásában is részt vesznek. Ha a pajzsmirigy túl kevés hormont termel, pajzsmirigy-alulműködés alakulhat ki, amelynek egyik jellegzetes tünete a fáradtság. Az állandó kimerültség mellett súlygyarapodás, fázékonyság, száraz bőr, izomgyengeség, koncentrációs nehézség vagy hangulatingadozások is jelentkezhetnek. A panaszok sokszor fokozatosan alakulnak ki, ezért könnyű őket egyszerűen a stressznek vagy a túlterheltségnek tulajdonítani.
- Stressz: A fáradtság nem mindig testi eredetű. A tartós stressz vagy a szorongás is járhat energiahiánnyal, miközben az alvás mennyisége akár megfelelő is lehet. A lelki eredetű kimerültséghez társulhat motivációvesztés, koncentrációs nehézség, ingerlékenység vagy az olyan tevékenységek iránti érdeklődés csökkenése, amelyeket korábban örömmel végeztünk. A stressz ráadásul önmagában is ronthatja az alvás minőségét, így könnyen kialakulhat egy ördögi kör.
- Egyoldalú étkezés, szélsőséges diéta: A kiegyensúlyozatlan táplálkozás, illetve a nem megfelelő folyadékbevitel szintén hozzájárulhat a fáradtsághoz. Emellett bizonyos vitamin- és tápanyaghiányok, például a B12-vitamin hiánya is okozhat kimerültséget. Ez az élelmiszer tele van B12-vitaminnal.
- Túlsúly: Ha valaki pluszkilókat cipel, a szervezetnek nagyobb energiára van szüksége a mindennapi mozgáshoz, és a fokozott fizikai terhelés hamarabb kimerítheti.
- Testi betegségek: Bizonyos fertőzések, mint a mononukleózis, a HIV, a Covid19, az influenza, a tüdőgyulladás, a Lyme-kór; szív- és tüdőbetegségek; valamint a cukorbetegség, a lupusz, a szklerózis multiplex, a reumatoid artritisz, a Sjögren-szindróma, a rák, a krónikus fáradtság szindróma, a Fibromyalgia és a vesebetegeség is állhat a háttérben.
- Mentális zavarok: Anorexia, bulimia, depresszió, szorongás, poszttraumás stressz zavar (PTSD) is okozhat állandó fáradtságérzést.
- Gyógyszerek: A többi között bizonyos allergia elleni készítmények, illetve a kemoterápia mellékhatásként álmosságot vagy fáradtságot is okozhat.
- Túl sok alkohol: Egy pohár bor este hiába segítheti elő az elalvást, az éjszakai alvás minőségét jelentősen ronthatja.
- Kevés mozgás: A rendszeres testmozgás hiánya csökkentheti az állóképességet és az energiaszintet.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Ha a fáradtság néhány nap pihenés után sem múlik, hetek óta fennáll, vagy már a mindennapi tevékenységeket is megnehezíti, érdemes orvossal egyeztetni. Különösen fontos a kivizsgálás, ha a kimerültséghez
- fogyás,
- légszomj,
- szívdobogásérzés,
- hangulatváltozás,
- feltűnő szomjúság vagy
- éjszakai légzéskimaradás, hangos horkolás társul. Az ok felderítéséhez az orvos a tünetek és a kórelőzmény áttekintése mellett szükség esetén labor- illetve alvásvizsgálatot is javasolhat.