Változókor: egy új kezdet

A változás sosem könnyű. Félünk az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól, nehezen engedjük el a múltat. Egy új életszakaszba lépve számos kihívással kell megküzdenünk, ám a nehézségek mellett új élmények és örömök is várnak ránk - ha nyitottak és készek vagyunk a befogadásukra.

A női változókor a termékenység lezárulását övező időszak, az ekkor végbemenő testi-lelki folyamatok összefoglaló neve. Jellemzően 45 és 60 éves kor között zajlik le, néhány év vagy akár egy bő évtized alatt. Ebben az időszakban a nők szervezete teljesen átalakul: a progeszteron- és ösztrogéntermelés először erősen csökkenni kezd, végül teljesen meg is szűnik, ezt pedig több kellemetlen tünet is kíséri. Ezek közül leggyakrabban a menstruáció elmaradását és a folyamatosan jelentkező hőhullámokat szokták kiemelni, holott a fizikai kellemetlenségek csak a jéghegy csúcsát jelentik. A változókorral járó érzelmi, lelki nehézségek ugyanúgy, ha nem jobban megviselhetik az embert.

A változás természetes folyamat
A változás természetes folyamat

"A változókor jóval összetettebb annál, mint hogy valakit hőhullámok gyötörnek" - mondta el megkeresésünkre Gyetvai Viktória mentálhigiénés szakember, majd hozzátette, hogy mint minden változás, ennek megélése sem könnyű feladat, hiszen addigi életünk minden aspektusát érinti. A biológiai, hormonális folyamatok mellett a nőknek ilyenkor azt is fel kell dolgozniuk, hogy szociális életük is egy új irányt vesz. "Egy gyerek felnevelése minimum 20 évre ad munkát a házasságban, párkapcsolatban. A menopauza kezdete idején azonban a gyerekek is kirepülnek, így ezután már nem lesznek jelen ugyanazok a szülői szerepek, mint amik addig meghatározták a családot. A kötelező tevékenységek kiürülnek az életünkből, ami könnyen a kiüresedés érzését is okozhatja" - magyarázza Gyetvai Viktória.

Így éljük túl a legkönnyebben

Szakértőnk hangsúlyozta, hogy akár testi akár lelki változásról is legyen szó, akkor tudjuk könnyebben végigélni a folyamatot, ha nyitottak és elfogadóak vagyunk.

A változókorral járó hormonális változások sok nőnél okoznak testi-lelki kellemetlenségeket, szélsőséges esetben pedig súlyosabb zavarokat is. Életmódbeli változtatásokkal azonban sokat tehetünk a problémák megelőzéséért és csillapításáért.

"Nagyon fontos, hogy elfogadjuk önmagunkat, azt hogy változunk és öregszünk és megértsük azt, hogy lehetőségeink is megváltoznak, hogy a fókusz életünkben más dolgokra tevődik át. Nem könnyű a változás, hiszen berögzött szokásokon, mintákon, hiedelmeken kell valahogy változtatni, de nem is lehetetlen. Sokat segíthet, ha van életcélunk, van miért felkelni reggel, vannak még kihívásaink, vagy akár hobbijaink."

Gyetvai Viktória elmondta, hogy az ilyen jellegű, életciklus váltásoknál felmerülő feszültségeket nevezzük normatív krízisnek. Ez a folyamat szükségszerűen mindenkinél bekövetkezik, de az, hogy miként jövünk ki belőle, tőlünk is függ. Két iránya van: pozitívabbak, vagy negatívabbak lehetünk utána. Vagy megkeseredetten éljük le az elkövetkező éveket és az elmúlt fiatalságunkat siratjuk, vagy a változás pozitív aspektusaira koncentrálunk, elfogadjuk azt, hogy felszabadultunk, hogy kitűzhetünk magunk elé új célokat, hogy ismét magunkkal és a párkapcsolatunkkal foglalkozhatunk.

A látszólag kiüresedett új állapot új szerepek, érdeklődési területek felderítésére is lehetőséget adhat, mindarra, amire addig a gyereknevelés éveiben nem jutott idő és energia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.