Porckopás vagy ízületi gyulladás: mi a különbség?

HáziPatika

Sokan szinonimaként használják az artrózis és artritisz kifejezéseket, amelyek bár mind hangzásukban, mind jelentésükben hasonlítanak egymásra, mégsem teljesen ugyanazok. Lássuk tehát, mit kell tudni a két egészségügyi problémáról.

Az artrózis, avagy oszteoartritisz, hétköznapibb nevén porckopás és az artitisz, azaz ízületi gyulladás közös pontja maga az ízület. Az ízületek két vagy több csont találkozásánál találhatók, ahol speciális kialakításuk révén lehetővé teszik a mozgást. A csontvégződéseket vékony porcréteg borítja, valamint kevés ízületi folyadék is biztosítja, hogy mozgás közben a csontok ne súrlódjanak egymáshoz. A csontvégeket ízületi szalagok tartják össze, az ízületet pedig ízületi tok veszi körül.

Artritiszről egy vagy több ízület gyulladása és érzékenysége esetén beszélünk. Ennek legjellemzőbb fizikai tünete afájdalomés merevség, valamint a mozgás beszűkülése. Függően azonban attól, hogy pontosan mi váltotta ki a gyulladást, lehetnek különbségek a panaszok között. Valójában ugyanis több mint száz olyan különböző kórképet ismerünk, amelyek más-más mechanizmussal, de egyaránt ilyen jellegű problémát okozhatnak. Mind közül pedig a leggyakoribb kiváltó tényező az ízületi porckopás, amely tehát - nagyon leegyszerűsítve - az artritisz egy formájának tekinthető.

Ízületi fájdalommal így lehet mozogni

Az ízületi fájdalom gyakoribb egészségügyi probléma, mint azt sokan gondolnák. Fontos tisztában lenni azzal, hogy krónikus fájdalom esetén mindig orvosi segítséget kell kérni a fájdalom eredetének kiderítéséhez, mert csak így lehetünk biztosak abban, hogy a megfelelő kezelést kapjuk. Részletek itt.

Mitől kopik a porc?

A csontvégeket borító üvegporc feladata, hogy súrlódásgátló szerepet töltsön be mozgás közben. Csakhogy amennyiben a porcállomány csökkenni kezd, a felszíne feltöredezik, egyenetlenné válik, úgy már nem képes maradéktalanul ellátni ezt a funkcióját. Minél inkább súlyosbodik az állapot, annál erősebbé válik a fájdalom és mozgáskorlátozottság, mi több, idővel az érintett ízület el is deformálódhat. Artrózis bármelyik ízületben felléphet, de anatómiai okokból legtöbbször a kéz, a térd, a csípő és a gerinc területén alakul ki.

A porckopás kockázatát az életkor és a genetikai hajlam egyaránt befolyásolja, valamint elmondható, hogy - eddig a tudomány előtt nem tisztázott okokból - nőknél is magasabb a kóros folyamatok megjelenésének veszélye. Ezen felül egyaránt hozzájárulhat a nemkívánatos elváltozáshoz az ízületek túlzott terhelése vagy éppen a kellő terhelés hiánya, azaz a mozgásszegény életmód, továbbá az elhízás, bizonyosanyagcsere-betegségek(cukorbetegség, hemokromatózis), veleszületett fejlődési rendellenességek és balesetekből eredő traumatikus sérülések.

A porckopás kockázatát az életkor és a genetikai hajlam egyaránt befolyásolja.
A porckopás kockázatát az életkor és a genetikai hajlam egyaránt befolyásolja. Fotó: Getty Images

Az ízületi gyulladás egyéb okai

Immunrendszeri eredetű kórképek, fertőzések és anyagcsere-zavarok szintén eredményezhetnek ízületi gyulladást. A Magyarországon is több tízezer embert érintő reumatoid artritisz például egy autoimmun betegség, ami azt jelenti, hogy a szervezet védelmi rendszere tévesen behatolóként azonosítja egyes saját sejtjeit, majd megtámadja azokat. Ennek nyomán az ízületeket bélelő hártya begyullad, ami hosszú távon károsítja a porcállományt és magát a csontot is, valamint az ízületi folyadék is felszaporodik. Tünetként fájdalom jelentkezik, ami általában a reggeli időszakban és pihenés után a legrosszabb, illetve kimerültség,lázés étvágytalanság is felléphet. Kezdetben rendszerint az ujjak ízületeiben tapasztalható a probléma, majd fokozatosan terjedve eléri a csuklót, térdet, bokát, könyököt, csípőt és vállat - jellemzően mindkét oldalon. Az esetek mintegy 40 százalékában az ízületeken kívül panaszok alakulnak ki a bőrön, szemben, tüdőben, szívben, vesében, idegekben, csontvelőben és vérerekben is.

Ami a fertőzéseket illeti, a véráram útján bakteriális, gombás és vírusos fertőzések egyaránt átterjedhetnek egy-egy ízületre, ahol aztán gyulladást kiváltva tartós károsodást eredményezhetnek. Többnyire baktériumok felelősek mindezért, leggyakrabban a Staphylococcus aureus baktérium. A bajt hirtelen fellépő ízületi fájdalom, láz és hidegrázás jelezheti.


Közismert, artritiszt okozó anyagcserezavar a köszvény. Szervezetünkben húgysav képződik egy szerves vegyületcsoport, a purinok lebontása során. A purinok természetes formában megtalálhatók a testben, illetve bizonyos ételek is tartalmaznak ilyen vegyületeket, így például a húsok, állati belsőségek, tengeri halak. Egészséges állapotban a húgysavat veséink képesek kiszűrni a véráramból, hogy aztán az a vizelettel távozzon. Ha azonban túl sok húgysav termelődik a szervezetben, vagy a vesék nem tudnak elegendő mennyiséget kiválasztani, akkor megemelkedik a vér húgysavtartalma. A felesleg hegyes sókristályokban rakódik le elsősorban az ízületekben. Mindez köszvényes rohamok formájában, intenzív ízületi fájdalommal, diszkomforttal, az érintett ízület érzékenységével, kivörösödésével és a mozgás beszűkülésével jelentkezik. Súlyos, krónikusköszvényesetén jól láthatóan deformálódhatnak is az ízületek.

Általánosságban véve elmondható, hogy az ízületi panaszokat minden esetben komolyan kell venni. A hosszú ideig nem vagy nem megfelelően kezelt ízületi gyulladás súlyosan ronthatja az életminőséget, éppen ezért fontos, hogy szakorvossal konzultálva igyekezzünk megtalálni a kellemetlen tünetek okát.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-9, -4 °C

Hazánkban szerdán délelőtt változóan felhős lesz az ég, a nyugaton tájakon lesz a legtöbb felhő az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag