„Tíz szülő nőből négy bepisil” – nagyon gyakori ez a probléma, mégis tabuként kezeljük

A szülés utáni vizeletvisszatartási nehézség – vagyis az inkontinencia – egy igen gyakori probléma. Sokan mégsem tudják, hogy nemcsak megelőzhető, hanem kezelhető is.

A várandósság és szülés igen nagy fizikai megterhelést jelent a nőknek, nem csoda tehát, hogy ezekhez köthetően számos problémával szembesülnek az anyák. Nagyon gyakori például a vizeletvisszatartási nehézség, vagyis az inkontinencia, amely sokaknál már a terhesség alatt is jelentkezhet.

várandós fiatal nő férfi orvosával beszélget a rendelőben
A szülés utáni inkontinencia igen gyakori probléma, amely nemcsak megelőzhető, hanem kezelhető is. Fotó: Getty Images

Rengeteg anyát érint az inkontinencia, mégsem beszélünk róla

A statisztikák 10-ből 4 nő tapasztal vizeletinkontinenciát a terhessége alatt és/vagy a gyermeke megszülése után. A probléma súlyossága a kis szivárgástól egészen a hólyagszabályozás teljes elvesztéséig terjedhet. A kialakulási kockázat hüvelyi szülés esetén 50 százalékkal magasabb, mint a császármetszést követően – derült ki a Nőgyógyászati Központ korábbi közleményéből.

Az inkontinenciának egyébként több típusát különböztetjük meg, amelyek közül a terhességhez és a szüléshez köthetően leginkább a stresszinkontinencia lép fel. Ennek a fajtának a jellegzetessége, hogy nevetés, köhögés, tüsszögés vagy ugrás során akaratlanul távozik valamennyi vizelet a húgyhólyagból. A sürgősségi inkontinencia – vagy túlműködő hólyag – általában a hirtelen jelentkező, erős vizelési ingerről, és a mellékhelyiség elérése előtt kiszivárgó vizeletről ismerhető fel. Ha pedig minkét eset előfordul valakinél, akkor az illető kevert típusú inkontinenciával áll szemben.

Miért alakul ki inkontinencia a szülés után?

Terhesség során termelődő hormonok gyengítik a medencefenék izmait, valamint megnyúlnak az itt lévő szövetek és izmok is, hogy könnyebben menjen a szülés. Ezek a változások sokaknál vizeletszivárgáshoz vezethetnek, a szülés követő regenerálódás során viszont ez a probléma a legtöbbször magától el is múlik.

Ha viszont a szülés során károsodnak a medencefenék izmai és a húgyhólyaghoz tartozó idegek, akkor akár hosszabb távon is fennmaradhat az inkontinencia. Ez a leginkább a nagy súlyú babát váró, a hosszan vajúdó, a nehéz szülést átélő, a vákuum vagy fogó segítségével szülő, valamint a terhesség előtt is hólyagproblémákkal küzdő nőknél jellemző.

Az inkontinencia megelőzése és kezelése

Ha megelőznénk az inkontinencia kialakulását, akkor ideális esetben már a terhesség előtt, de a legkésőbb a terhesség során el kellene kezdeni a medencefenék izmainak megerősítését. Ha viszont mégis kialakul a probléma, és a szülés után több mint 6 héten át fennáll a panasz, akkor érdemes lehet orvoshoz fordulni, aki különböző kezelési módokat tud ajánlani. Azt, hogy kinek milyen terápiára lesz szüksége, több tényez is befolyásolja, egyebek mellett az egyéni adottságok, a szülés ideje és az inkontinencia súlyossága is.

„Sok esetben a nők jelentős javulást tapasztalnak az orvos által javasolt életmódbeli változtatások végrehajtása után (pl. rostban gazdag étrend, megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása, túlsúly leadása, dohányzásról való leszokás). Ezenkívül már a kialakult inkontinencián is sokat segítenek a medencefenék izmainak erősítésére szolgáló gyakorlatok (Kegel-gyakorlatok). Érdemes tudni, hogy léteznek különböző gyógyszeres kezelések is (főleg sürgősségi inkontinencia esetén), de lehetőség van méhgyűrű/pesszárium alkalmazására is, amelyek segítik a hasüregi szervek megtartását” – mondta el dr. Józan Gyöngyi nőgyógyász-sebész.

A szakértő hozzátette, hogy műtétre főleg abban az esetben van szükség, ha a nehéz szülés miatt a húgycső és a húgyhólyag által bezárt szöget kell visszaállítani. Szintén megfontolandó a műtét, ha nem vezet eredményre sem a legalább 3 hónapon keresztül, napi 3 alkalommal végzett intimtorna, sem pedig a gyógyszeres terápia.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira, északira fordul a szél, és megélénkül, néhol megerősödik, majd késő délutántól, estétől az északkeleti tájakon számíthatunk egyre több helyen erős, esetleg viharos lökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 38 fok között várható.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.