Koronavírus: fiataloknál ezért okoz súlyos tüneteket

Ismert, hogy az elhízás a súlyos lefolyású COVID-19 egyik legjelentősebb rizikófaktora. Egy nagy létszámú brit kutatás szerint ugyanakkor a súlyfelesleg főként a fiatal korosztályokra nézve fokozza drasztikusan a kockázatot.

"Obezogén, azaz elhízásra hajlamosító környezetben élünk, ráadásul ez globális probléma" - részletek itt .

Már a pandémia kezdetén is világossá vált, hogy léteznek kockázati csoportok az új típusú koronavírus-fertőzés tekintetében, azaz egyes emberek megfertőződve nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházi vagy akár intenzív osztályos ellátást igénylő, illetve az életüket is veszélyeztető állapotba. Mint Nerys M. Astbury, Carmen Piernas és Min Gao, az Oxfordi Egyetem kutatói írják a The Conversation oldalán megjelent cikkükben, mind közül az életkor a leghangsúlyosabb kockázati tényező. Ahogy öregszünk, immunrendszerünk fokozatosan gyengül, de a korral kialakuló krónikus betegségek is kihatással lehetnek arra, miként képes szervezetünk felvenni a harcot a vírussal szemben. Ennek eredményeként - az Egyesült Királyságból származó kimutatások szerint - a COVID-19-hez köthető halálesetek több mint 70 százaléka a 75 év felettiek korosztályát érinti.

Az életkor mellett szintén befolyásolja a betegség súlyos lefolyásának kockázatát az etnikai hovatartozás, a nem és a testsúly. Csakhogy míg előbbiekre nincs kihatásunk, addig testsúlyunkat életmódunkon keresztül kontrollálhatjuk, aminek tehát a mostani pandémia közepette még inkább felértékelődik a szerepe. A testtömeg mérésére széles körben elterjedt mutató a testtömegindex ( BMI ), amely a magasság alapján arányosítja a tényleges testsúlyt. Túlsúlyról beszélhetünk 25-ös BMI-érték felett, 30 felett pedig elhízásról. Egy tavaly júliusban a Nature című folyóiratban megjelent tanulmány szerint 40-es BMI felett 92 százalékkal nagyobb valószínűséggel vezet halálhoz a COVID-19, mint normál testsúly (18,5 és 25 közötti BMI) esetén.

A testsúly erős kihatással lehet a COVID-19 lefolyására
A testsúly erős kihatással lehet a COVID-19 lefolyására. Fotó: Getty Images

Mindazonáltal az emberek többsége nem küzd ilyen mértékű elhízással. Kell-e azonban aggódnunk, ha a járványügyi védekezés keretében elrendelt kijárási korlátozások alatt felszedtünk néhány pluszkilót? Az Oxfordi Egyetem kutatóinak a The Lancet Diabetes & Endocrinology című folyóiratban frissen megjelent tanulmánya éppen erre kereste a választ. A szakemberek közel hétmillió angliai személy - a járvány első egyesült királyságbeli hulláma során rögzített - egészségügyi adatait elemezték ki, hogy feltárják, miként változik a COVID-19 súlyos lefolyásának kockázata a BMI-skála mentén. A hétmilliós vizsgálati csoport tagjai közül 13,5 ezren kerültek kórházba COVID-19 miatt, 1600 főt kellett intenzív osztályon kezelni, közel 5,5 ezren pedig életüket vesztették a betegség következtében.

A 23-as BMI-érték lenne az optimális?

A vizsgálat eredményei alapján kiderült, hogy legkisebb valószínűséggel 23-as BMI-érték esetén váltott ki súlyos panaszokat a koronavírus-fertőzés. Innentől mérve minden újabb egységnyi növekedés a BMI-ben 5 százalékkal fokozta a kórházi felvétel, 10 százalékkal az intenzív ellátás és 4 százalékkal az elhalálozás kockázatát. Szintén fokozatosan emelkedő tendenciát mutatott a veszély azok körében, akik testtömegindexe 23 alatt volt. A kutatók szerint ez az alacsonyabb testtömeggel összefüggésbe hozható - egészségügyi értelemben vett - törékenységre, sebezhetőségre vezethető vissza.

Fontos felfedezés, hogy a súlytöbblet a fiatal, 20 és 39 év közötti korosztályban eredményezte a legnagyobb mértékű kockázatnövekedést, míg például a 80 éven felüliek körében alig fejtett ki érdemi hatást. A számok nyelvére lefordítva mindez annyit tesz, hogy egyetlen egységnyi növekedés a BMI-skálán 9 százalékkal fokozta a kórházi kezelést igénylő megbetegedés veszélyét a 20-39 év közöttiek esetében, 8 százalékkal 40 és 59 év között, 4 százalékkal 60 és 79 év között, illetve csupán 1 százalékkal 80 és 99 év között. A halálozási kockázat BMI-egységenként 17 százalékkal emelkedett a 20-39 évesek körében, 13 százalékkal a 40-59 év közötti és 3 százalékkal a 60-79 év közötti generációban, míg a 80-99 év közöttieknél nem volt kimutatható változás e tekintetben a testsúly alapján.

"A fiatalok általában enyhébb tüneteket tapasztalnak csupán COVID-19 esetén, illetve ritkábban is vesztik életüket a betegségben, mint az idős emberek. Ezzel együtt egy 30-as BMI-érték feletti testtömegű fiatalra nézve sokkal magasabb a súlyos lefolyású COVID-19 veszélye, mint egy egészséges testsúlyú kortársa esetében" - magyarázzák cikkükben a kutatók. "Habár tanulmányunkban nem vizsgáltuk, hogy a fogyás csökkentheti-e ezeket a kockázatokat, valószínű azonban, hogy a súlyfelesleg leadása segíthet csökkenteni a súlyos lefolyású COVID-19 veszélyét. Nem is beszélve arról, hogy ennek egyéb egészségügyi előnyei is akadnak" - teszik hozzá.

"Az emberi hülyeség kellett hozzá, hogy ebből járvány legyen" - Duda Ernő virológus, immunológussal beszélgettünk. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra