Gombafertőzés szedi áldozatait Amerikában

Halálos gombafertőzés kezdett el terjedni az Egyesült Államokban. Az adatok szerint a legyengült szervezetű fertőzöttek harmada belehal a betegségbe. A szakértők aggodalmukat fejezték ki a jelenséggel kapcsolatban.

Egy gyógyszerrezisztens és potenciálisan halálos gombafaj gyors terjedésére hívta fel a figyelmet egy közelmúltbeli amerikai tanulmány. A feljegyzések szerint a gomba az egyesült államokbeli egészségügyi intézményekben terjed, és akár halált is okozhat – számolt be róla a Sky News

aggódó orvos
Egy gyógyszerrezisztens és potenciálisan halálos gombafaj miatt aggódnak a szakértők. Fotó: Getty Images

Aggódnak a szakértők

A Candida auris (C. auris) nevű élesztőgombát 2009-ben azonosították Ázsiában, az Egyesült Államokban pedig 2016-ban regisztrálták az első fertőzéses esetet. 2020 és 2021 között azonban aggasztó mértékben gyorsult a terjedése, az amerikai betegek száma ugyanis egy év alatt 95 százalékkal növekedett.

„A gomba terjedése aggodalomra ad okot. Azonban nem szeretnénk megijeszteni a The Last Of Us rajongóit, nem akarjuk, hogy azt higgyék, mind meghalunk” – emelte ki dr. Waleed Javaid epidemiológus.

The Last of Us: mennyi a valóságalapja?
Januárban debütált az HBO The Last of Us című sorozata egy olyan posztapolitikus világról, ahol egy gomba miatt kihal az emberiség nagy része, a kevés túlélőnek pedig a gyakorlatilag zombivá vált fertőzöttekkel is meg kell küzdeniük. Szakértők szerint ugyan valószínűtlen, hogy egy gombafertőzés miatt sodródnánk a kihalás szélére, ezzel együtt a The Last of Us nagyon is valós veszélyekre hívja fel a figyelmet.

Az egészségeseknek nem kell félniük

A szakember tájékoztatása szerint az eddigi adatok alapján kijelenthető, hogy ez a gombafertőzés az egészséges emberekre nem jelent veszélyt. Eleve a gyengébb immunrendszerű, több alapbetegséggel is küzdő embereket támadja meg, és halált is csak a nagyon legyengült betegek harmadánál okoz.

Amerikában egyébként tavaly november óta tizenkettő igazolt fertőzöttet jegyeztek fel. Közülük négyen – vélhetően a fertőzés miatt – életüket vesztették.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen idő várható. Csapadék kizárt. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon ennél melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.