Öregszeműség: mit tehetünk ellene?

HáziPatika

Idővel mindenkit utolér, a folyamat természetes és sajnos nem lehet elkerülni. Az öregszeműség a korral jár, bár egyénenként eltérő lehet, hogy pontosan mikor vesszük észre először. A jó hír az, hogy ha már bekövetkezett, kezelhetjük, sőt, korrekciós lézeres látásjavító kezeléssel akár meg is szüntethetjük a látásproblémánkat.

Latin kifejezéssel presbyopiának nevezik azt a jelenséget, amikor az emberi szem alkalmazkodó képessége az öregedési folyamat részeként fokozatosan romlani kezd. Először csak azt vesszük észre, hogy olyan 40-45 éves korunkban a délutáni és esti órákban nehezebben tudunk fókuszálni a közeli tárgyakra, alig tudjuk kiolvasni az apróbb betűvel írt szövegeket, feliratokat, és nem látjuk jól a telefonunkat sem. Később már nemcsak a nap végén, hanem egész nap ugyanezt tapasztaljuk. Eleinte csak megváltoztatjuk a betűméretet, belenagyítunk a képekbe, vagy éppen megnöveljük az olvasási távolságot, azaz távolabb tartjuk magunktól a papírt, a könyvet, az újságot, aztán arra jutunk, hogy sajnos ez nem elég.

Ilyen betegségek állhatnak a látásromlás mögött

A látászavar mögött sok esetben a szem fénytörési hibája áll, előfordulhat azonban, hogy egy komoly betegség váltja ki a panaszokat. Milyen jelek utalnak ez utóbbira? Korábbi cikkünkben ennek jártunk utána.

Bosszantó, hogy ez nemcsak az otthoni tevékenységeinkben jelent akadályt, hanem a munkavégzésben is. Ráadásul nem ritkán kellemetlen fejfájás is kísérheti a jelenséget, ami rendkívül megnehezíti a mindennapjainkat. A tüneteket megpróbálhatjuk ugyan figyelmen kívül hagyni, ám az idő előrehaladtával egyre erősebbekké válnak majd.

Egy kis anatómia

Az ember egyik legfontosabb érzékszerve a szeme, amely a környezetünkről és a tárgyakról érkező fénysugarak érzékelésére szolgál. Látószervünk egyik fő része a szemgolyó, amelynek legnagyobb részét egy körülbelül 24 milliméter átmérőjű gömb adja. Ez a gömb nem geometriai pontosságú, hiszen az elülső részén kiegészíti egy előredomborodó, körülbelül 13 milliméteres átmérőjű gömbfelszínrészlet. Kívülről befelé haladva három burkot különböztetünk meg: először az úgynevezett rostos burok, amelynek a szaruhártya is a része, utána az érhártya, amelyet a szem elülső részén a szivárványhártya vált fel, végül az ideghártya veszi körül a szemgolyó belsejét, amelyet pedig egy átlátszó folyadék, az úgynevezett csarnokvíz, valamint egy kocsonyaszerű anyag, az úgynevezett üvegtest tölt ki. Tulajdonképpen a csarnokvíz és az üvegtest nyomása biztosítja a szemünk alakját.

Az öregszeműség idővel mindenkit utolér, de kezelhető. Fotó: Getty Images
Az öregszeműség idővel mindenkit utolér, de kezelhető. Fotó: Getty Images

A látás folyamata leginkább a fényképezőgép lencséjének működéséhez hasonlít: a szaruhártya, a csarnokvíz, a szemlencse, a szivárványhártya, a pupilla, valamint a szemet körülvevő izmok és idegek segítségével alkotunk képet a külső világról. Nyugalmi állapotban a szemünk távoli fókuszra van beállítva. Ahhoz, hogy közelre tudjunk nézni, a szemlencse törőerejét kell fokozni. Azaz egyes izmoknak össze kell húzódnia ahhoz, hogy a szemlencsét felfüggesztő rostok képesek legyenek ellazulni. A szemlencse felépítésénél fogva rendkívül rugalmas, így ha ellazulnak a lencsefüggesztő rostok, domborúbbá válik, és fokozódik a törőereje. Mivel azonban a szemlencse idővel elveszti a rugalmasságát, problémássá válik a közelre fókuszálás, és kialakul az öregszeműség. A folyamatot nem lehet sem megelőzni, sem elkerülni. Azt viszont érdemes tudni, hogy a közeli látás gyengülése nem jár együtt a távoli látás romlásával.

Mit tehetünk?

Szemünk alkalmazkodóképességének romlását korrigálhatjuk különböző külső lencsékkel. Az egyik legelterjedtebb az úgynevezett olvasószemüveg. Aki adottságánál fogva rövidlátó volt, annak még egyszerűbb a dolga: csupán le kell vennie a távoli látást elősegítő szemüveget. A szemüveglencsék piacán ma már olyan összetett kihívásoknak is meg tudnak felelni, amellyel egyszerre javítják a különböző fénytörési hibákat és az öregszeműséget is, ezért érdemes tájékozódni arról, hogy milyen több fókuszú, más szóval multifokális, vagy éppen folyamatos átmenetű, azaz progresszív szemüveget ajánlanak az optikusok. Szóba kerülhet kontaktlencse is, amelyet például remekül lehet kombinálni olvasószemüveggel. De mindenképpen érdemes utánanézni a különböző lézeres látásjavító eljárásoknak is, hiszen ha nem szeretünk sem kontaktlencsét, sem szemüveget viselni, gyors és hatékony megoldást jelenthet a lézeres szemműtét.

A szemész orvosok az egyik legmodernebb, úgynevezett lézeres olvasószemüveg-kezelést is bátran ajánlják. Ennek lényege, hogy a lézer segítségével az egyik szemet a távoli és a közepes (monitortávolság), a másikat pedig a közeli és közepes éles látásra korrigálják. Az agy a két különböző képet tökéletesen össze tudja illeszteni. Így a távoli, a közepes és a közeli tárgyak képe is tisztán látható lesz kezelés után szemüveg nélkül. Az olvasószemüveg-kezelés teljesen fájdalommentes, és a modern lézer technológiának köszönhetően csak néhány percet vesz igénybe.


Lézeres olvasószemüveg-kezelés vagy műlencse beültetés?

Az öregszeműség kezelésével kapcsolatban gyakran hallani, hogy a presbiópia csak a szem belsejébe sebészileg beültetett lencsével korrigálható. Ez azonban ma már nem így van, hiszen a lézeres olvasószemüveg-kezelés szemmegnyitó műtét nélkül kínál megoldást az olvasószemüveg problémára. Ezért sokkal biztonságosabb eljárás, amely nemcsak minimalizálja a lencsebeültetés általi kockázatokat és kompromisszumokat, de tanulmányok szerint sokkal több ember számára megfelelő.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+6, +11 °C
Minimum:
-7, -1 °C

Hazánkban szerdán délelőtt gyengén felhős vagy derült lesz az ég, sok napsütésnek örülhetünk.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag