Öt ok, miért nem ajánlott mindenkinek az emlékeztető oltás

Elismert orvosok és járványügyi szakértők szerint egyelőre nincs szükség rá, hogy egységesen mindenki megkapja a koronavírus elleni védőoltás emlékeztető adagját. Mutatjuk, miért.

Az Amerikai Élelmiszer és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) oltási tanácsadóinak álláspontja szerint egyelőre nem indokolt, hogy az FDA mindenki számára javasolja a koronavírus elleni védőoltások harmadik, emlékeztető adagjának felvételét, aki 6 hónapja, vagy annál régebben kapta meg a második dózist. (Az Egyesült Államokban mRNS-alapú vakcinákkal és a Johnson&Johnson vakcinájával oltanak.)

Szakértők már egy ideje vitatkoznak arról, hogy mikor érdemes felvenni a booster-vakcinát. Erre az Egyesült Államokban szeptember végétől mindenki számára lehetőség van, aki legalább 8 hónapja túl van a második dózison. Az FDA oltási tanácsadói azonban visszafogottabb tempót javasolnak. Véleményük szerint első körben a 65 évesek vagy az annál idősebbek, illetve az egészségi állapotuk miatt veszélyeztetettek számára indokolt az emlékeztető oltás. Ezen kívül az egészségügyben dolgozóknak és azoknak lehet még ajánlott, akik munkájuk miatt fokozottan ki vannak téve a vírusfertőzés kockázatának - számol be róla a CNN, öt pontban összefoglalva, hogy az FDA szakértői miért tartják feleslegesnek, hogy máris mindenkit újraoltsanak.

emlékeztető oltás
Még mindig sok a nyitott kérdés az emlékeztető oltásokkal kapcsolatban. Fotó: Getty Images

Túl korai minden oltottnak beadni a 3. dózist

"A koronavírus elleni védőoltások célja, hogy megakadályozzák a súlyos tüneteket okozó megbetegedést. És az eddigi eredmények szerint a vakcinák teszik a dolgukat" - idézi a CNN Paul Offit amerikai gyermekorvost és vakcinakutatót. Noha a Pfizer már egy ideje sürgette az FDA-t, hogy hagyja jóvá az emlékeztető oltás beadását azok számára, akik legalább hat hónapja kapták meg a második dózist - mondván, ennyi idő elteltével csökken a vakcina hatékonysága -, szakemberek szerint ez felesleges. Amerikai és izraeli adatok alapján úgy tűnik ugyanis, hogy a Pfizer-BioNTech oltóanyaga még hat hónap elteltével is több mint 90 százalékos hatékonysággal képes megelőzni a koronavírus-fertőzés okozta súlyos megbetegedést, a kórházi kezelést vagy az elhalálozást.

Nincs rá elég bizonyíték, hogy a 3. oltás mindenki számára indokolt

Szükség lehet az emlékeztető oltásra, de egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor, ezért a fokozatosság lehet célravezető - vélik az FDA oltási tanácsadói. Michael Kurilla fertőző betegségekkel foglalkozó specialista szerint a Pfizer túl messzire ment, amikor az idősebb oltottakra vonatkozó adatokat a fiatalabb populáció tagjaira is kevetítette. Azért gondolják így, mert még nincsenek releváns információk arról, hogy jellemzően mikor gyengül meg annyira az oltóanyag kiváltotta immunvédelem, hogy egységesen ajánlhatnák a 3. dózis felvételét. Ráadásul a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az sem egyértelmű, hogy mindenkinek szüksége lesz-e emlékezető oltásra, vagy csak azoknak, akik fokozott kockázatnak vannak kitéve - tette hozzá Kurilla.

Egyelőre kevés országban - köztük Oroszországban, Izraelben és Magyarországon -, elérhető a teljesen oltottak számára a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető adagja. A lehetséges mellékhatásokról, oltási reakciókról és kockázatokról ennek megfelelően még kevés a megbízható adat. Mutatjuk, mit lehet tudni az eddigi tapasztalatok alapján.

Minél többen szerezzenek védettséget

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdettől fogva amellett érvel , hogy a pandémia megfékezése és az emberéletek megóvása érdekében az lenne az elsődleges cél, hogy minél több ember legyen teljesen beoltva. A szegényebb országok zömében - például Afrikában - az összlakosság mindössze néhány százaléka jutott eddig védőoltáshoz, míg máshol - köztük Magyarországon is - már javában zajlik az emlékeztető oltások beadása.

Cody Meissner gyermekgyógyász professzor ezzel kapcsolatban elmondta: nem valószínű, hogy ebben a szakaszban - amikor a delta-variáns világszerte újabb járványhullámot generál - az emlékeztető oltások jelentősen hozzájárulnának a pandémia globális szintű megfékezéséhez. Ezzel szemben létfontosságú lenne, hogy a lehető legtöbben túl legyenek az első oltássorozaton.

Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy a vakcinával való ellátottság sem garancia a megfelelő átoltottságra: számos országban ugyanis - ahol lenne rá lehetőség -, sokan nem érzik szükségét, hogy beoltassák magukat. Az Egyesült Államokban és Magyarországon sem sikerült például elérni még azt az átoltottsági szintet, ami a pandémia hatékony megfékezést elősegíthetné, noha elegendő mennyiségű vakcina áll rendelkezésre. (Magyarországon már hónapokkal ezelőtt hanyatlásnak indult az oltakozási kedv, legalábbis, ami az első oltást felvevő felnőtteket illeti.)

Részletesebb adatokra van szükség

Philip Krause, az FDA oltóanyag-kutatási és felülvizsgálati hivatalának igazgatóhelyettese a CNN-nek elmondta: a Pfizer olyan adatokkal érvel az emlékeztető oltás szükségessége mellett, amelyeket eddig nem vizsgáltak felül, nem véleményeztek szakértők - az FDA sem. Krause 17 másik szakemberrel együtt jegyzi azt a Lancet című folyóiratban megjelent írást, amely szerint túl korai elkezdeni a védőoltások 3. dózisának tömeges beadását. Eszerint további adatokra van szükség, mert a Pfizer erre irányuló vizsgálata elsősorban antitestmérésésen alapul, de a hosszú távú immunvédelemben szerepet játszó sejtes immunitás alakulását nem veszi figyelembe.

A fiatal felnőttek és kamasz fiúk esetében nagyobb lehet a szövődmények kockázata

Egyelőre arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy az emlékeztető oltás a 16-18 évesek és a fiatal felnőttek számára is ugyanolyan előnyökkel jár-e, mint az idős emberek számára - említett egy újabb érvet a kivárás mellett Paul Offit. Amíg ez nem derül ki, addig a harmadik oltással járó esetleges kockázatok nem elhanyagolhatók. Különösen, hogy az eddigi jelentésekből kiderült: a 16-29 évesek egy kis részénél - jellemzően férfiaknál - az mRNS-alapú Pfizer-BioNTech-vakcina beadása után szívizom- vagy szívburokgyulladás lépett fel. Még az FDA sem biztos benne, hogy mekkora lenne ezek kockázata az emlékeztető adagot követően - tette hozzá Offit. És noha a legtöbb érintettnél a szövődmények sikeresen kezelhetők és eredményesen gyógyulnak, ahhoz, hogy biztonsággal ajánlhassák például a Pfizer oltóanyagát e korcsoport számára is, további vizsgálatokra van szükség.

Mi a helyzet itthon?

Magyarországon augusztus elsejétől van rá lehetőség , hogy akik már betöltötték a 18. életévüket és legalább négy hónapja megkapták a második dózist valamelyik koronavírus elleni vakcinából, igényeljék az emlékeztető oltást, függetlenül attól, hogy korábban milyen vakcinát kaptak. Ez viszont az amerikai adatokat és szakértői véleményeket látva a Pfizerrel és a Modernával oltottak számára még nem lenne létkérdés négy hónap után. Amennyiben persze nem idősek, nincs krónikus betegségük és nem legyengült immunrendszerűek.

Magyarországon elvileg az oltóorvos dönti el - szakmai ajánlás alapján -, hogy ki milyen típusú vakcinát kaphat harmadikként. A hivatalos tájékoztatás szerint hét végéig összesen 612 ezren éltek a harmadik oltás lehetőségével.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra