Mostantól így is lehet mentőt hívni

Már videókapcsolatban is kérhetjük a mentők segítségét.

Közleményben adta ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ), hogy a legsürgősebb esetekben - például újraélesztésnél - átlagosan 12 perc alatt érnek a helyszínre. Mint írják, ez azt jelenti, hogy - bár több a feladatuk - fenn tudták tartani a gyors kiérkezési időt.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Ettől függetlenül most öt új, úgynevezett gyorsbeavatkozó egységet állítanak szolgálatba Budapesten. De a hívásfogadók is kapnak szakmai támogatást, ráadásul ezentúl videókapcsolatot is létesíthetnek a segítségkérővel. De - mint a közleményben írják - átalakítják a közép-magyarországi régió szolgálatirányítási rendszerét is.

A mentők októberben 35 ezer mentési feladatot és közel 10 ezer ügyeleti beteget láttak el Budapesten és környékén. A fővárosi esetszám évről évre emelkedik.

Még mindig sokan hívják a mentőket indokolatlanul. Emiatt az OMSZ, a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerészi Kamara a közelmúltban közös tájékoztató kampányt indított, amelyben igyekeznek segítséget nyújtani a betegeknek abban, hogy különféle panaszok esetén kihez forduljanak, és melyek azok a súlyos, sürgős esetek, ahol valóban a mentőhívás jelenti a megfelelő megoldást.

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!