Ezt ne tedd soha, ha mentőt kell hívnod

Megtörtént eseten keresztül mutatja be az Országos Mentőszolgálat, hogyan nem szabad soha mentőt hívni.

A napokban fordult elő, hogy egy női bejelentő a mentőket riasztotta Pest megyében. Egy férfihez hívott segítséget, aki elmondása szerint vélhetően ittas, és több hónapja tartó lábfájdalmaira panaszkodott neki. Nem ismerték egymást, csupán az utcán elegyedtek szóba, ezt követte a segélyhívás – olvasható az OMSZ Facebook-oldalán megosztott bejegyzésben.

A probléma akkor kezdődött, amikor a mentésirányító az előírt protokollt követve megpróbált volna részletesebb, fontos információkat gyűjteni a helyzetről. A bejelentő ugyanis nem volt túl együttműködő. Saját maga nem tudott bővebben beszámolni a férfi állapotáról, de a telefonját sem volt hajlandó átadni a betegnek, mondván, hogy koszos a keze, meg egyébként is fél, hogy ellopja tőle az eszközt. Mi több, kihangosítani sem volt hajlandó a beszélgetést.

Válaszok helyett inkább a mentésirányítót szidta

Ehelyett hosszasan elkezdte ecsetelni, hogy szerinte mi a mentőszolgálat feladata. Ő maga csak segíteni akart a férfinek azzal, hogy mentőt hív hozzá, de úgy véli, ennél többre nem „kötelezhető”. A mentésirányító hiába próbálta elmagyarázni neki a kikérdezés folyamatát és fontosságát, a nő minden kérdés után csak még ingerültebbé vált. Amikor aztán a mentésirányító arról tájékoztatta, hogy a leírás alapján több hónapja tartó, tűrhető súlyosságú ízületi fájdalom egyéb panasz híján nem sorolható a sürgős szükség kategóriájába, a bejelentő elkezdte szidalmazni a szakembert és feljelentéssel fenyegetőzött. „Ha magukon múlik, meg is dögölhetünk” – csattant fel a telefonban.

Végül hirtelen ötlettől vezérelve közölte, hogy a férfinak nem is csak a lába fáj, hanem el is esett, sőt, a fejét is beütötte, ezért követeli, hogy menjen ki mentő a helyszínre. Ezután bontotta a vonalat és többszöri visszahívásra sem reagált. A mentésirányítás így kénytelen volt mentőegységet kiküldeni, amelynek megérkezésekor már sem a bejelentőt, sem a fájós lábú férfit nem találták a helyszínen. Szemtanúk elmondása szerint a nő a telefonbeszélgetés után azonnal elviharzott, kisvártatva pedig a segítséget kérő férfi is odábbállt.

Az Országos Mentőszolgálat csütörtökön egy videót is közzétett, amelyben lépésről lépésre bemutatják a helyes mentőhívás gyakorlatát. Arról pedig, hogy milyen esetekben szabad egyáltalán mentőt hívni, az OMSZ honlapján olvashatsz bővebben.

Borítókép: OMSZ

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.