Ezek az emlékeztető oltás lehetséges mellékhatásai

HáziPatika

Egyre több országban válik elérhetővé a teljesen oltottak számára a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás. Ennek is lehetnek kellemetlen tünetei, mellékhatásai. Mutatjuk, melyek ezek.

Az Egyesült Államokban szeptember 20-tól válik minden teljesen beoltott számára elérhetővé a Moderna vagy a Pfizer-BioNTech emlékeztető (booster) oltása. Mivel a jelenlegi kutatási eredmények azt támasztják alá, hogy a vakcinák hatékonysága idővel kimutathatóan csökken, az amerikai egészségügyi hatóságok minden oltottat arra ösztönöznek, hogy nyolc hónappal a második részoltás után vegye fel az emlékeztető oltást is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban ez elhamarkodott lépés, és előbb arról kellene gondoskodni, hogy világszerte mindenki megkaphassa legalább az első dózist valamelyik védőoltásból.

koronavírus emlékeztető oltás
Egyre több országban kínálják fel az emlékeztető oltást a teljesen beoltottaknak. Fotó: Getty Images

Bizonytalanság a harmadik dózis körül

Akadnak, akik egyelőre nem tartják szükségesnek, hogy beadassák maguknak az emlékeztető oltást, mert úgy vélik, a két részoltás is megfelelően védi őket, mások pedig hezitálnak, mert - korábbi, kellemetlen tapasztalataik miatt - aggódnak a lehetséges mellékhatások miatt. A Slate magazin ezeket gyűjtötte össze témával foglalkozó írásában, ami azért is aktuális, mert itthon augusztus elsejétől kérhetik az emlékeztető oltást azok, akik betöltötték 18. életévüket, és legalább 4 hónapja megkapták a második dózist is.

A koronavírus új, agresszívabb mutánsainak megjelenésével indokolták azt, hogy lehetővé tették itthon a 3. oltások beadatását azoknak, akik az elsők között lettek beoltva. Természetesen a harmadik dózis felvétele is önkéntes és ingyenes. Összefoglaltuk, mit lehet még tudni a harmadik oltásról. 

Mire lehet számítani az emlékeztető oltás után?

Ahogy arról a slate.com is ír, mivel eddig csak néhány országban elérhető a booster vakcina - köztük Oroszországban, Izraelben és Magyarországon - ezért a lehetséges mellékhatásokról, oltási reakciókról és kockázatokról egyelőre nagyon kevés a releváns információ. 

"Az eddig jelentett oltási reakciók a harmadik dózis - mRNS-alapú vakcina beadása - után is hasonlóak, mint a korábbiak esetében. A leggyakoribb tünet a fáradtság és az injekció beadásának helyén jelentkező fájdalom, de összességében a legtöbb tünet, amiről az oltottak beszámoltak, enyhe vagy közepes mértékű" - közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC), hozzátéve, hogy ezek is jellemzően néhány napon belül elmúlnak. 


További gyakori mellékhatások közé tartozik a vakcina beadásának helyén jelentkező duzzanat, a bőrpír, a fejfájás, az izomfájdalom, a hidegrázás, a láz, a hányinger. Egy izraeli felmérésből az derül ki - itt a 60 év felettiek jogosultak emlékeztető oltásra -, hogy a Pfizer-vakcinát kapók 88 százaléka a harmadik adag beadása után "hasonlóan vagy jobban" érezte magát, mint a második adag után. A CDC szerint a harmadik oltás utáni súlyos mellékhatások ritkák, de előfordulhatnak.

Ugyanakkor a szervezet szerint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy olyanok is vannak, akik semmiféle kellemetlenséget nem tapasztaltak egyik részoltás után sem, sokaknak pedig az emlékeztető oltás sem okoz problémát. 

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+12, +17 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a ködfoltok néhol csak lassan ritkulnak, illetve rétegfelhőzet is képződhet belőlük, máshol viszont legfeljebb fátyolfelhők szűrik a napsütést.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag