Rossz szokások, amelyek pusztítják a szívet

A szív- és érrendszeri betegségek a leggyakoribb halálokok közé tartoznak, és sokan hajlamosak azt hinni, hogy ezek a problémák elkerülhetetlenek, és az idősödéssel együtt járnak. Pedig nem!

Néhány jó szokással jelentősen csökkenthetjük a szív- és érrendszeri betegségek rizikóját. Íme!

Rendszeres testmozgás

Bármennyire is elfoglaltak vagyunk, napi harminc-hatvan perc testmozgásra mindenképpen kellene időt szakítanunk. A kutatások szerint a rendszeresen sportolók körében 46 százalékkal kisebb volt a szívbetegségek gyakorisága. Lehet, hogy a napi egy óra soknak tűnik, de már húsz percnek is számos előnye lehet. A Journal of the American College of Cardiology című szaklapban megjelent tanulmány szerint a leghatékonyabb mozgásforma a szívbetegségek megelőzésére a futás, még akkor is, ha nem rendszeresen űzzük, és nem vagyunk túl gyorsak.

Figyeljünk a lelkünkre

A depresszió és a szorongás (még az enyhe fokú is) jelentősen növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát: az 55 év alatti nőknél például meg is duplázhatja a problémák kialakulásának esélyét. Ha azt gyanítjuk, hogy depressziósak vagyunk (természetesen nem az időnként mindenkinél jelentkező nyomott, szomorú hangulatra és motivációhiányra gondolunk), mindenképpen keressük szakember segítségét!

Szokjunk le a dohányzásról!

Tényleg megszakadhat a szív? Mellkasi szorítás, kisugárzó fájdalom, légzési nehézségek: első ránézésre szívrohamnak gondolnánk, ám egy teljesen más betegség az összetört szív szindróma. Tudjon meg többet, kattintson ! Nem lehet elégszer elismételni: a dohányzás - még ha csak nagyon ritkán gyújtunk is rá - jelentős mértékben növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, a becslések szerint megduplázhatja, sőt meg is négyszerezheti a problémák kialakulásának esélyét. A kutatások szerint ráadásul a nőket jobban veszélyezteti a dohányzás, náluk ugyanis 25 százalékkal gyakoribb a cigaretta miatt kialakuló szívbetegség valószínűsége, mint a férfiaknál.

A szívbetegségek esetében a dohányzás komoly rizikófaktor

A szívbetegségek esetében a dohányzás komoly rizikófaktor

Szánjunk időt a párkapcsolatunkra

Egy idő után hajlamosak lehetünk arra, hogy a párkapcsolatunkat természetesnek vegyük, és sokszor nem veszünk tudomást a problémákról. Azonban egy kutatás szerint a párkapcsolati gondok megnövelhetik a koszorúér-betegségek előfordulásának esélyeit. A harmonikus párkapcsolatban élők ugyanakkor kevésbé stresszesek, és bizonyítottan egészségesebbek. Ha tehát úgy érezzük, valami gond van a párunkkal, ne söpörjük a szőnyeg alá a problémákat, hanem beszéljük meg azokat. A harmonikus párkapcsolatra a több szex is jellemző. Ha hetente legalább kétszer bújunk össze a párunkkal, jelentősen csökkenthetjük a vérnyomásunkat és a stressz-szintünket is. Mindkettő jelentős rizikófaktor a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában.

Álljunk le az üdítőkkel

A nagy mennyiségű szénsavas üdítőital fogyasztása szívritmuszavarokat okozhat - derítette ki egy, az European Heart Rythm Association gyűlésén bemutatott kutatás. A szakemberek szerint az üdítőkben található cukor és koffein "kimossák" a szervezetünkből a káliumot, emiatt rosszat tesznek a szívünk egészségének. A diétás üdítők sem jobbak: a mesterséges édesítőszerek hozzájárulhatnak az elhízáshoz, ez pedig máshogyan, de ugyanúgy veszélyezteti a szívünket.

Naponta használjunk fogselymet

Az Academy of General Dentistry nevű amerikai szakmai szervezet szerint azoknál a nőknél, akik ínybetegségben szenvednek, kétszer olyan gyakori a szívbetegség. Ennek hátterében a bakteriális eredetű fertőzések és a gyakran egész testre kiterjedő gyulladás áll. A fogselyem könnyen és gyorsan megszabadíthat a problémákat okozó baktériumoktól.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!