5 öregítő szokás, amivel 50 felett fel kell hagynod

Éveket öregíthet rajtunk néhány ártatlannak tűnő szokás: az alábbiakkal főleg az 50 feletti korosztálynak fontos vigyázni.

Az öregedést megállítani akárhogy is szeretnénk, a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet. A kor előrehaladtával testünk lassú hanyatlásba kezd, izmaink elgyengülnek, csontjaink törékenyebbé válnak, és elménk sem lesz már olyan éles, mint korábban. A folyamatot azonban bizonyos tevékenységek csak még jobban felgyorsíthatják. Az nlc.hu ezeket gyűjtötte össze, mi pedig kiválogattuk közülük azt az 5 tevékenységet, amelyet 50 felett mindenkien

Állandó multitasking

Talán évtizedekig büszkék voltunk rá, milyen hatékonyan tudunk párhuzamosan több dolgot is csinálni, 50 felett érdemes ebből egy kissé visszavenni. A folytonos feladatváltás ugyanis hosszú távon elhasználja figyelmi tartalékainkat, amitől fáradtabbak és meggyötörtebbek leszünk.

Túl sok időt töltünk a képernyő előtt

A monitor hosszas bámulása nem csak a látásunkat teheti tönkre, de az arcizmaink is megsínylik. A számítógép kijelzőjének bámulása ráadásul egészségtelen testhelyzetet kényszerít ránk, ami nyaki és hátfájdalmakat eredményezhet. A sorozatmaratonok és az órákon át tartó ücsörgés el is lustít minket, és hozzájárulhat a mozgásszervi betegségek kialakulásához. 

monitor, számítógép
A túlzott képernyőidő is veszélyes lehet. Fotó: Getty Images

Túlzásba vitt smink

A vastag sminkréteg nem mindig fiatalít, épp ellenkezőleg: sokan elkövetik azt a hibát, hogy minél több festékkel igyekeznek üdébbé varázsolni arcukat, pedig a túl matt vagy túl sötét alapozók, vastag púder és erős kontúrok könnyen hozzáadhatnak akár több évet is a valódi korunkhoz.

A társas kapcsolatok hiánya

A beszélgetések, nevetések szó szerint élettel töltenek meg bennünket, a magány azonban kiüresít. Időskorban különösen nagy veszélyt jelent a közösségi élet hiánya, ami hozzájárulhat a testi és szellemi öregedés felgyorsulásához is. Kapcsolataink tudatos ápolása ugyan energiába telhet, mégis éveket adnak hozzá életünkhöz.

Nem megfelelő alvás

Egy-két rossz éjszaka még nem probléma. Az viszont már igen, ha a lefekvés és felkelés ideje mindig más. Szervezetünk számára fontos a ritmus, enélkül könnyebben fárad, és ezt a tükör is megmutatja. Emellett mentális és testi egészségünk is rámehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
„Menstruáció alatt nem lehet teherbe esni.” Igaz vagy hamis? – Teszteld magad kvízünkben! Bár a szexualitás az életünk egyik természetes része, a termékenységgel és a fogamzásgátlással kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Nézzük, te mennyire vagy képben ezekkel!
kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!